Dunaújváros különleges helyet foglal el az ország vizuális
művészeti életében, elsősorban a
hetvenes évek elejétől kialakult szellemi műhelyeknek köszönhetően. Ezek
a műhelyek teret és lehetőséget adtak a fiatal generációknak, hogy megismerjék
és megértsék a modern képzőművészeti törekvéseket, elsajátítsák azokat a
technikákat, amelyek nélkülözhetetlenek az egyéni látásmód és kifejezésmódok
kialakításához, magabiztos használatához.
A hetvenes évek elején ifj. Koffán Károly és Cyránski Mária
vezetésével alakult meg a Kör, ahol elsősorban technikai fogásokat ismerhettek
meg az alkotni vágyók. Néhány évvel később Birkás István Munkácsy-díjas
festőművész irányításával indult az Amatőr Műhely, amely szemléletet adva,
komoly hangsúlyt fektetett a művészettörténeti folyamatok megismertetésére is.
A műhely sikerét mutatja, hogy mára Birkás István tanítványai közül sokan országosan,
nemzetközileg is ismert és elismert alkotóvá váltak. A Birkás-tanítványok közé
sorolhatóak többek között Gábor Imre, Friedrich Ferenc, Móder Rezső és Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművészek, s a fiatalabbak közül Moizer Zsuzsa vagy
Keserue Zsolt. Ehhez a körhöz tartozik
Rohonczi István (ROHO) is, aki a kilencvenes évektől folytatta
mesterének tevékenységét, és művésztanárként több sikeres alkotó pályáját
indította el, nála tanult többek között Horváth Tibor és Kaszás Tamás Tibor
Derkovits-ösztöndíjas képzőművész is.
A Kortárs Művészeti Intézetben most bemutatott tárlat ROHO
és tanítványa, Végh Abigél közös kiállítása, Abigél első bemutatkozása.
Jelentős lépés ez egy fiatal alkotó számára, aki vállalja a megmérettetést, és
jelentős határkő a tanár számára, aki most utoljára segíti tanítványát,
megmutatva a kiállításszervezés, -építés, a prezentáció folyamatát is, hogy
aztán magára hagyva diákját, kívülről figyelje pályájának alakulását.
Abigél festményei és ROHO plasztikái nemcsak műfajukban
különböznek, hanem hangulatukban is. Míg ROHO alkotásainak letisztult, egyszerű
formái meditatív hangulatot teremtenek, Abigél képei nemegyszer féktelen
érzelmekről tanúskodnak. Festményei a hagyományos kompozíció feloldásával és az
ábrázolás száműzésével hangulatokat, tudatalatti képzeteket közvetítenek
számunkra, nemegyszer heves indulatokat mutatva.
ROHO rozsdás fémlábakon álló fából készült plasztikái
kiválóan ellenpontozzák a fiatal alkotó munkáinak érzelmi töltetét. A konstruktív elemekből építkező művek
mészporral kezelt finom felületei visszafogottságuk által hatnak. A szobrok
formai sokszínűsége meghatározza a teret és arra készteti a szemlélőt, hogy az
egyedi alkotásokat együttesen is, installációként értelmezze.
Látom-más – a tárlat többértelmű címe egyaránt utal a két
alkotó életkori különbözőségére és a szakmai tapasztalat eltérő fokozataira, de
tükröződik benne a tanár tanítványával kapcsolatos víziója, valamint a két
alkotó közötti párbeszéd is.