Az öntött samott és porcelán szobraival ismertté vált művész a 80-as – 90-es évek fordulóján, a negatívba öntéssel fölhagyva, a régi knosszoszi agyag-hombárok fölrakási technikája szerint nehéz samottos agyagból kezdi felépíteni figuráit. Majd furcsa, nem evilági lényeket mintáz, melyek könnyed, rugalmas mozdulataikkal egy elképzelt – de nem feltétlenül irreális – jövő felé irányítják a figyelmet. Az ezredforduló után készített ’gyűrűk’ egy leegyszerűsített, de egyszerűségüknél fogva titokzatos világba engednek betekintést egy beavatási út részeként. Eme út új állomásai ezek az egyszerre drámai és groteszk ’leletek’.