Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica.
A magyarországi szakasz 2003 óta szerepel a világörökségi várományosi listán, s tulajdonképpen azóta folyik a címre való felterjesztésének elokészítése.
Magyarországon nyolcvanhárom településen, s ezen belül kétszáznyolcvan lelohelyen bukkantak elo a római határvonal emlékei, római határvédo objektumok maradványai. Közel kétszáz ortorony lelohelye ismert s a limes útból is feltárható volna negyven-ötven kilométernyi, hisz nyomvonala jól látszik a légi felvételeken. A 6-os és a 10-es út hosszú szakaszokon e mentén halad. Ezeknek a helyeknek a pontos beazonosítása az egyik feladata a védetté nyilvánításon dolgozó munkacsoportnak.
A határvonalból eloször az Angliában található, 120 kilométeres Hadrianus-fal lett a világörökség része 1987-ben. Majd 2005-ben a Németországban található felso-germániai és raetiai, 550 kilométeres határszakasz, immár elso elemeként annak a 2000-ben megálmodott elképzelésnek, amely a birodalom teljes határát az emberiség örökségének részévé kívánja nyilvánítani. A már világörökséggé nyilvánított részekhez lehet csatlakozni újabb és újabb szakaszokkal, s a magyar limes várhatóan harmadikként vagy negyedikként kapcsolódik majd, leghamarabb három év múlva.
Limes kiállítás
A Cella Septichora Látogató Központban megtekintheto idoszaki kiállítás elmeséli, hogy mi is az a limes, s hogyan válhat világörökséggé.