Van egy művészettörténeti kategória, amely egynémely németalföldi képfestőket a XVII-XVIII. századból „kismestereknek” nevez, korántsem azért, mintha kismesterek lennének, inkább humorra való hajlandóságuk, témáik meghittsége, intimitása okán. Van közöttük és Sajdik között valamiféle lelki rokonság, bár Sajdik műfaja más: karikaturista. S ebben a műfajban: nagymester.
Sajdik Ferenc Németországban, Neuenhagenben született 1930-ban. Édesapja Sajdik Sándor zsoké, édesanyja Weinberger Sára balerina. 1948-49.-ben az Iparrajziskolában, majd a Grafikai Ipariskolában tanul. Dolgozik a Rádió és Televízió Újságnál, a Ludas Matyinál, az Úritök, a Pesti Vicc és az LM LM lapoknál. 1990 óta szabadúszó grafikus.
A Munkácsy-díjas, ill. Érdemes művész 13 éves korában még zsoké szeretett volna lenni, ahogy édesapja. Miután azonban egy szilaj ló tizenötször dobta le magáról, a családból hozott lovak iránt szeretetét inkább rajzain élte ki. Karikatúráinak a lovak állandó szereplővé váltak. Az ő lovai azonban többek, mások, mint pusztán lóábrázolások. Szeretettel, kedves humorral ábrázolt lények.
A Moró Antikban látható kiállításon nem csak Sajdik Ferenc lóábrázolásáról kaphat képet az érdeklődő. A karikaturista állatállománya sok száz darabra rúg. Előkelő helyet foglalnak el a Sajdik-féle menazsériában a madarak. Ezekből is láthat egy-két jeles darabot a kiállításra látogató közönség.