Kiállítási körsétánk a Váron át vezet: egy könnyed, kötetlen nyári kiállítás-kirándulás képei között, ahol átírt-„átfestett” látképek, képeslapok idézik a budavári szobrok, terek, sétányok „ódon” ízét, hangulatát – néhol azért némi futurisztikus, fantasztikus beütéssel is. Nem szó szerint véve az átfestést, ahogyan a „festői” viselkedést sem csak a szó szoros értelmében: olyan, közvetlen viszonyulás, kapcsolatok, intim „vonások” jelennek meg a festői gesztusokban, színekben, foltokban és kifejező felületeken, melyeket közös és „közeli helyünk”, élményünk, a Budai várnegyed ihletett.
Röpke impressziók-szerkesztett kaleidoszkópok sokfélesége, színessége kavarog a falakon és járja át a teret, „spirituálisan” lelkesült fiatal festőink, megfogalmazásában, kifejezetten eme témára és tárlatra.
Színes festői látomások, képzetek keverednek személyes, lírai megközelítésben vagy éppen távolságtartóbb, görbe tükörben. Közös bennük „várképük”: a patinás, ősi hangulat és szellem nosztalgikus megidézése, kevéssé kritikus megközelítése – ám ez a szellem néhol ki-kikacsint a képből. Festőink festenek és megidéznek – mi sem kívánunk ennél többet, mint ami maximálisan átadható és kiélvezhető a művekből; abból a „műemlék”-hangulatból, mely dominál bennük. A múltból közelítenek, de abszolút mai, friss festői szemmel és megoldásokkal, néhol fiktív elemekkel, légvárakkal a valóság masszív, ám hézagos várfalába építve.
Várképzetek. Nem mérnöki konstrukciók, városfejlesztési tervek, konkrét kutatási elképzelések, inkább szavakban és számokban alig kifejthető sugallatok, inspirációk. Annyiban könnyedek, amennyire az ecset puhasága vagy a vászon finomsága, érzékletessége engedi, a festékfoltok, finom kontúrok és filigrán szerkesztés fesztelensége, vagy a festői gondolat mesterkéletlensége.
