Follárd Barbara 2000-ben végzett festőként a MKE-n, 2002 és 2003 között valamint 2007-től ismét a párizsi Cité Intarnationale des Arts ösztöndíjasa. 2007-től Derkovits ösztöndíjas. 1997-től számos magyar és nemzetközi csoportos kiállításon vett részt, Párizsban, Luxembourgban és Montescgaliosoban, valamint többek között a Műcsarnokban, a Trafóban, a Stúdió Galériában, és a Goethe Intézetben. Második önálló kiállításának a Kisterem ad otthont.
Follárd Barbara kiállításra kerülő videóiban olyan alaptémákat bogoz egymáshoz, mint az identitás, a szexualitás perspektívájából, és a teatralitás, pontosabban a „manír”, ami mögött rögtön fel is libben a bársonyfüggöny, hogy láthatóvá váljék az alkotói narratívák működése, ami a munkák egyik legfontosabb orientációs pontja. A főként sajátosan koreografált bábtörténetek mozgatórugóinak – a damiloknak és a vonalzók – felfedése rögtön felszámolja a filmes animáció elvárási horizontjának vizuális stiklijeit. A történetmesélés ezen formáját egy kis túlzással leginkább egy fellibbenő szoknyáéhoz hasonlíthatnánk, ami talán nem véti el túlságosan a néhol haute-couture, néhol barkács-dobozterekre lecsupaszított mini-jelenetek hangulatát sem, amikben a kiselefánt lila háziköntösében kokainozik (Hector in Purple), valamint a nyúl és a béka tipeg-topog kapcsolathálójuk, másságuk és a csibék útvesztőjében (Tokyo Tonight).
Persze a feltárulkozás dinamikája soha nem feneklik meg a kellemes szirupíz zátonyán, és a jelenetek fontos hozzátartozója a csipetnyi hisztéria is az önirónia tengerén. Akár a für Imaginary semi-invalid esetében, ahol Moliére Képzelt Betegének szétszálazását nyomon követni próbáló néző lába alól rántódik ki a talaj. A balett-komédia egymásba gabalyodó marionettbábúi és zsinórjai között kényezteti magát Argan, véget nem érő nyavalygásával, és kierőszakolt beöntéseivel, valamint a német dancefloor-chart show-ból szökött rózsaszín-hajú szobalány látványával.
A sok történeti bog és csomó mégsem akad a néző torkán, amint a mesélő- navigátor vitorlásán továbbsiklik a feszített víztükrű-„kislavórban” (Self-Pool). Ezzel is egy olyan mini-környezetbe ágyazza magát úszósapkájában, ahonnét már minden más szereplő kiszorult és az önleleplező tánc és beszéd alakítja önfenntartóva a rövidre zárt kommunikációs-rendszert.
