Így tehát a kiállítás elkészültéhez nem vett igénybe kurátort, művészettörtészt, vagy egyéb akadémikus hátteret, illetve a saját művészeti tanulmányait is igyekezett maga mögött hagyni, inkább átvéve egy naiv művészetre jellemző vizuális nyelvezetet. Ezeket a glasgow-i School of Arts-on, illetve a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte.
A kiállításhoz írott kísérőszöveg az ötlet kezdeti stádiuma alatt felidézett hívószavakból létrejött kohézió, amely az esemény teoretikai hátterét hivatott leegyszerűsíteni, könnyen fogyaszthatóvá téve azt, hajazva egy Netflix sorozat második évadát beharangozó szövegre, ezzel is megerősítve a művész kapcsolatát a posztdigitális művészettel. A cím kiemeli továbbá a hasonló ideológiával készült alkotások mögött rejlő kihívást, névleg a határvonal vékonyságát, ami a mainstream kultúra és a kortárs művészetet övező szakmai környezet között fekszik, amely határvonal elkeskenyedése a művész saját bevallása szerint ellentétet szül a jelenlegi művészetet értelmező szakmai közönség narratívája, és a nagyközönség által fogyasztható narratíva között.
Ez azt is jelenti, hogy a kiállítás értelmezhető lesz akár önarcképként is, amelyben művészettörténeti referenciák mellett megjelennek pop-kulturális utalások is, miknek alapját a művész karrierje korábbi szakaszában gyakran használt négyzetháló motívum alkotja. Ez mostanra szimbólumként egyszerre utal mind az internetre, mint digitális háló, mind az idő fonalára, amely a poszt-digitális korban gyakran kuszálódik össze. Ilyen bonyolult időkben, a kiállítást tematikáját leegyszerűsítendő, Góth a következő kísérő szöveggel reflektál az eseményre:
2. évad: Új festmények!
Nihil Doomerlandben. Az EGO átszakad személyiségeken. Éjszakai városképek és lassan haladó gyors autók. A koponyám sötét karikás szemekben. Düh. Öngyógyító mánia. Vagy jó vagyok, vagy megőrültem.
Fáradt, kösz a kérdést!
Kövi utca…
Megnyitó: Május 28, 18:00