A Francia Intézet, a „Vrais Rêves” (Igaz álmok) lyoni kortárs fotóművészeti galéria, valamint a budapesti Bolt Galéria közös rendezésében kerül sor Marc Le Mené és Mari Mahr kiállítására. A kreatív vagy más néven képzőművészeti fotográfiai irányzathoz tartozó művész a fénykép elkészítésének minden mozzanatában részt vesz. Még a felvétel előtt beállít egy „szellemi kamrának” nevezett eszközt, ami nem más, mint egy ötoldalú nyitott doboz, vagyis egy szobabelső kicsinyített mása gyorsított perspektívával. A belső és külső világokkal való munka adja Mari Mahr képalkotásának kerületét. A léptékkel és távlattal történő játék az álmokat és a látászavarokat idézi. Az egyik jellegzetesen a gyermeki szem, a másik a fotográfiai lencse sajátsága. A földrajz és a történelem egyesül megkapó erejű képeiben. Ezek a képek a személyes és kollektív emlékezet elemeiből építkeznek, s mint tudjuk, az emlékezés számít.