A Várfok Galéria
évadzáró két kiállítása igazi csemegének ígérkezik: Várady Róbert Várfok
Teremben bemutatott képei mellett az XO
Termet Martin C. Herbst hatalmas méretű, hipnotikus alkotásai töltik majd
be.
Martin C. Herbst (1965, Salzburg) a Várfok Galéria egyik
osztrák művésze 2007-ben mutatkozott be nagy sikerű egyéni tárlatával a
Galériában, ami egybeesik magyarországi debütálásával is. Azóta alkotásait
hazánkban több „várfokos” csoportos kiállítás keretében láthatták az
érdeklődők, míg külföldön világszerte – pl. Spanyolországban, Németországban,
Miamiban – szerepelnek művei különböző kiállításokon és kortárs művészeti
vásárokon (Scope Basel, Scope Miami).
Herbst
képeinek legfőbb témája az emberi portré. Ez az egyik legrégebbi hagyományokra
visszamenő műfaj, amiből a festészet kezdete is eredeztethető, egészen egyedien
és összetetten alkotja művészetének alapját. A múlt tradícióinak és a jelen kor
művészi invenciójának az ütköztetéséről mesélnek a művek, ahol folytonosak a
történelmi korok közti váltások és asszociációk. Hatalmas méretű arcokat látunk,
melyek intenzív színeikkel, rejtelmes tekintettükkel rabul ejtik a szemlélőt. Herbst
gyakori ihletforrása a XVI. századi manierizmus, a festészet történetének egyik
legsajátosabb korszaka, mely szakított a szabályokkal megkötött reneszánsz
szépségeszménnyel, szabad utat engedve a művészi fantáziának és a
szubjektumnak. Herbst portréi hasonlóan XVI. századi társaikhoz hűvösek és
távolságtartóak, az alakok egyfajta maszkot viselnek, és annak ellenére, hogy
közvetlenül az előterében, felnagyítva jelennek meg, nem engedik be intim
világukba a nézőt. Ebben kifejezésre talál az a nézet, mely szerint a portré
nem képes arra, hogy felfedje az ábrázolt személy lelkivilágát, csupán az
arcvonások megörökítésére szolgál.
Így
illeszkednek Herbst művei a festészet hosszú hagyományába, gyakran konkrét
konnotációkat előhívva, melyek ironikus és játékos utalásokat tartalmaznak
bizonyos festészettörténeti kérdésekre, eszmékre vagy kihívásokra. Ez a
magyarázata annak, miként jelenhetnek meg például egy Parmigianino Pallas Athénéját feldolgozó képén Walt
Disney figurák. Ugyanakkor az is fontos számára, hogy túllépve a tradicionális
festészeti fogalmakon ne kérdőjelezze meg önmagát a festészetet. Így gyakran
sorozatokban gondolkodik, egy képnek az alig eltérő variációira építve, hogy
ezzel is felülkerekedjen azon a régi módi elven, mely az egyedi alkotást
helyezi előtérbe és annak az elsőbbrendűségét hangsúlyozza. Számára a festészet
lényege abban a szinte határtalan erőben nyilvánul meg, ami a különbségek
megmutatkozása révén ott nyugszik minden egyes képben, és az alkotás ezen
különbözőségek által válhat mesterművé.
A másik fontos
momentum, ahol szintén a hagyományos festészeti fogalmakkal való szakítás vágya
nyilvánul meg: az agyaghasználat. Festményeit nem vászonra, hanem alumínium felületekre
készíti, mely még inkább fokozza az alakok hűvösségét és sejtelmességét. Az
arcokat elsatírozza, mintha csupán egy pillanatra felderengő elmosódott
emlékképek lennének. Képei mellett a gömbölyű tárgyakon – gömb, félgömb,
konvex-konkáv tálak, stb.- megjelenő arcképek is a kép tradicionális
felfogásával való szakítást sugallják. Ezekhez szintén egy manierista mű,
Parmigianinónak az Önarckép konvex
tükörrel című alkotása szolgálhatott mintaképül. A képsík egész felülete
egyfajta virtuális konvex tükörré változik, ahol a néző első pillantásra mégsem
önarcképével szembesül, hanem egy eltorzul különös arccal és csak a következő
pillanatban fedezi fel a felület tükröződése által önnön arcmását. Így válik a
kép részévé, megszűntetve a távolságok kettejük között.
A mostani
kiállítás érdekessége, hogy egészen új technikai megoldásokkal kivitelezett
műveket is felvonultat. Herbst újabban képei hátulról történő színes fénnyel
való meg- és átvilágításával kísérletezik, mely által a művek határai kitágulnak
és a színek még vibrálóbbá, intenzívvé válnak.
