A 19-20. sz. fordulójának nagy felfedezései addig ismeretlen vagy nem értékelt, elhanyagolt világokra és kultúrákra (az ember és az anyag belső világa, primitív, gyermeki, paraszti kultúrák, ún. kisművészetek) – az addigi perifériákra (földrajzi, tudományos és művészeti értelemben) terelték a figyelmet, a nyugati civilizáció újjászületésére adva lehetőséget. A felfedezések a magyar művészet virágkorát is elhozták, melyben a művészet szerencsésen fonódott össze a helyi tradíciókkal (népmese, népművészet, álom- és lélekmítoszok) és az új társadalmi-szellemi mozgalmak érdeklődésével (Budapesti Iskola).
A londoni Freud Museum kiállításán négy, Nagy-Britannia 19. századi művészetében gyökerező és Freud tudományos témáival kapcsolatba hozható, de egyéni hangú művész munkásságából adunk ízelítőt. Az ifjú Lukács Györggyel és Bartók Béla librettóinak szerzőjével, Balázs Bélával egy körben dolgozott Lesznai Anna paraszti művészetből eredő, írott és képi mesevilágát, a víziókat rajzoló Sassy Attila ópium-álmait, a mítoszok realitását, szellemi és fizikai energiák, egyedi lét és makrokozmosz összefüggését kutató Csontváry Kosztka Tivadar egy festményét, a sajátos művészi emlékezés útján a múltat újraélő és külön világot teremtő Gulácsy „festett álmait” mutatjuk be, amik kép és képzelet azonossá válásának dokumentumai, egy új esztétika és világkép megteremtői. Részletesebben a „magyar preraffaelitát”, Gulácsy Lajos festőt ismerheti meg a közönség, akinek első nagy, gyűjteményes kiállítását 1922-ben az Ernst Múzeumban rendezték.