A kutatásra épülő kiállítás és a hozzá kapcsolódó, előkészítés alatt álló kötet a holokauszt képzőművészeti emlékezetének egy kora Kádár-kori fejezetét, az 1960-as évek auschwitzi magyar kiállításainak újra felfedezett képzőművészeti anyagát mutatja be.
Az egykori koncentrációs tábor helyén működő lengyel múzeum 1960-tól kezdődően barakkokat ajánlott fel nemzeti kiállítások számára. A Blinken OSA Archivum munkatársai 2004-ben Auschwitz 1945–1989. Rekonstrukció címen mutatták be az auschwitzi magyar kiállítások történetét. Ekkor azonban még semmit sem lehetett tudni arról, hogy az 1965-ös, első(nek hitt) kiállítás történeti anyagának illusztrációjaként a szervezők megrendelték azt a mára teljesen elfeledett, monumentális képzőművészeti anyagot, amelyet jelen tárlat rekonstruál.
A kiállítás és az ott szereplő alkotások (Hincz Gyula, Kass János, Kondor Béla, Konecsni György, Konfár Gyula, Martsa István, Péri József, Somogyi József, Szász Endre, Varga Imre művei) egy olyan történeti elbeszélést jelenítettek meg, amelyben a hangsúly az antifasizmusra helyeződött, különös tekintettel a kommunisták ebben játszott szerepére, akiket a hatalom saját elődeinek és legitimációs forrásnak tekintett. Az alkotások azonban hamarosan eltűntek szem elől: 1979-ben használt kiállítási dekorációként egy magyarországi múzeum raktárába kerültek, többségük ott is maradt egészen mostanáig. A jelentésüket és funkciójukat vesztett művek történetét, eredeti témáját és kontextusát rekonstruálja a mostani tárlat. Az 1965-ös és az azt megelőző kisebb, 1960-as kiállításról teljes mértékben hiányzott a roma holokauszt témája. Ezt ellensúlyozandó, jelen kiállítás bemutatja a legkorábbi, roma értelmiségiek kezdeményezésére készült hazai művet, Jovánovics György 1974-es, végül meg nem valósult absztrakt emlékműtervét is.
Illusztráció: Hincz Gyula: Horthy uralomra jutása (A reakció lovasa), 1965, Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár
