A megnyitó ünnepséget jelenlétével megtiszteli Sari Bermúdez úrnő, a mexikói Nemzeti Kulturális és Művészeti Tanács (CONACULTA) elnöke; Alejandro Estivill Castro, a Mexikói Külügyminisztérium Kulturális Főosztályának vezetője és Saúl Juárez, a mexikói Nemzeti Szépművészeti Intézet igazgatója.
Mexikó – trópusi éghajlata, ennek megfelelő ősnövényzete és a kultúráját meghatározó indián tradíció miatt – egzotikus világként jelenik meg képzeletünkben. Ezt erősíti annak ismerete is, hogy az ország ie. II. évezredtől nyomon követhető történelmét a külső hódításokkal szembeni, romantikus hevülettel vívott szabadságharcok és a belső viszályokból fakadó polgárháborúk szakadatlan sora jellemzi. A politikai függetlenség kivívásában és az ennek megerősítését jelentő nemzeti identitástudat kialakulásában komoly szerepet játszott a XX. század 10-es és 20-as éveiben egy sajátos nemzeti jellegű művészet, az új mexikói festőstílus megszületése.
Művelői Európában, főleg Párizsban tanultak. Hazatérve Mexikóba, az ott 1910-1920 között lezajlott népi felkelések, forradalmak hatására a szabadságvágy vezette tömegek érzéseit, jövőt illető várakozásait, félelmeit és kétségeit kifejező nagyméretű falképeket festettek különböző középületek belső tereibe. Az alkotók nem elefántcsont-toronyban éltek, hanem társadalmi szerepeket vállaltak, pártokban tevékenykedtek és meg voltak győződve arról, hogy művészetükkel forradalmi hatást, nevelési célokat érhetnek el. Ez a monumentális festészeti stílus ötvözte az indián népi tradíciót, az európai quattrocento festészet, valamint a kubizmus és expresszionizmus formanyelvét. Képi megjelenítésüket jellemzi a naivizmus és primitivizmus szemléletmódjának, eszközeinek használata. Az új mexikói festőstílus megteremtőinek és követőinek murális munkái csak azokban az épületekben láthatók, amelyekbe alkotóik készítették őket. A Museo Arte Moderno gyűjteményében olyan táblaképeiket őrzik, amelyeknek szemléletmódja rokon a murális művekéivel.
A sajátos nemzeti jellegű, mexikói monumentális falfestészet megteremtői: Diego Rivera (1886–1957), José Clemente Orozco (1883–1949), José David Alfaro Siquerios (1896–1974) voltak.
Jelentős képviselői még: Manuel Rodrigez Lozano (1896-1971), Maria Izquerdo (1902-1955), Rufino Tamayo (1899-11991), Gerardo Murillo (1875-1964), Xavier Guerrero (1896-1974), Julio Castellanos (1905-1947), Agustin Lazo (1896-1971), Carlos Orozco Romero (1898-1984), Juan O’Gorman (1905-1982), Raúl Anguiano (1915), José Chávez Morado (1909-2002), Juan Soriano (1920), Cordelia Urueta (1908-1955), Ricardo Martinez (1918), Jose Luis Cuevas (1934), Francisco Toledo (1940), Enrique Echeverría (1923-1972), Manuel Ferguérez (1928), Rodolfo Nieto (1936-1985), Lilia Carrillo (1930-1974), Arnaldo Coen Aristides (1940), Vicente Rojo (1932).