Ezzel a kiállítással kemény fába vágta
fejszéjét a Látványtár, és egyúttal köszönetet mond a Lukácsy-család nagyvonalú
képadományáért, amellyel inspirálta és siettette ezt a látványtári bemutatót.
Naivok? Giccsőrök? Dilettánsok? Ki az, és hol van ő, aki meghúzza a határokat?
Ami biztos, hogy minden ember boldog akar lenni. Mindenki. Azok is, akik nem
tudják, vagy rosszul tudják mi is az, és azok is, akik nem tudják, vagy rosszul
tudják, hogyan érhetik el a boldogságot. A határok tologathatók, illetve
jelentésük, értelmezésük koronként változhat. Változik is, ez természetes. Az állandóság életszerűtlen, mindazonáltal
figyelmezzünk a Tízparancsolatra!
Változott például a szecesszió megítélése is.
Új korában a „polgári jóízlés” nevében giccsnek tartották a „jó” konzervatívok.
Azt viszont sohasem hittem volna, hogy az általam szerelemmel szeretett
Gulácsy-életmű néhány darabjával találkozva egyszer csak én is „giccset
kiáltok”! Amikor ez bekövetkezett, azt hittem, vége a világnak! És nem lett
vége a világnak, és azt sem mondhatom, hogy – viszont – elkezdődött valami új.
Hiszen már régóta, évtizedek óta figyeltem és szerettem, talán kerestem is, és
találtam meg a magam számára – s most úgy érzem, ezzel a kiállítással
megtaláltam mások, az Önök számára is – ezt az édesbús képi világot, a giccset.
Ezt a kifejezést – nem árt tudnunk – a világ elenyészően kisebbik felén ismerik
csupán, s már ott sem használják a régi elmarasztaló értelmében.
Persze a kép(let) nem ilyen egyszerű, a „régi”
giccs is létezik, de frissen és gazdagon telepített, élesített aknamezőkön is
járunk. Leggyakrabban kerti törpe–oroszlán–szökőkút–Vénusz–csodagrillező
lerakatok képében igézik, csábítják, állítják meg autósok és családok ezreit,
lépre csalva őket az országutak mentén. Jópofa világunk jópofa kellékei.
(Legyintenek vagy örvendeznek, akik legyintenek vagy örvendeznek.) E világ már
önjáró; giccsember-képzőjébe már be sem kell iratkozni. Kapásból felsőbb
osztályba léphet, aki tudja: ami szép, az szép!
És ne feledjük a magas művészet álorcáját felöltő giccset, s a giccsőrök lassan
ölő szolgáltatásait se! Mert valóban nem egyszerű a kép(let)!
Elengedettséget és éberséget kívánok jó
kedvvel és szeretettel! Látást kívánok a nézéshez, és figyeljenek a
„giccsszelídítő” Elekes Károly képeire, s majd kiderül, nincs veszve minden!
Kiállításunk a giccsről szól barátsággal, szerelemmel, józanul.
(Vörösváry Ákos)
Mindenemberboldogakarlenni
A kiállítást 18,30-kor Závada Pál író nyitja meg.
A Látványtár új, egy éves kiállításának
témája, a burjánzó érzelem és a boldogság keresésének kanyargós útjai a
vizualitás területén - kiállítás a giccsről barátsággal, szerelemmel, józanul.