A budapesti közönség és a szakemberek számára is újdonság, hogy a 20. század első harmadának magyar grafikái a korabeli nemzetközi összképben jelennek meg, olyan alkotók szomszédságában, mint Paul Cézanne, Pablo Picasso, Fernand Léger, Amadeo Modigliani, Egon Schiele, Piet Mondrian, Paul Klee, Kazimir Malevics és Oskar Schlemmer. A német közönség számára könnyebb lesz a találkozás a számukra kevésbé ismert magyar művésznevekkel – mint Gulácsy Lajos, Nemes Lampérth József, Uitz Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Molnár Farkas, Vaszary János és Derkovits Gyula – ha viszonyíthatják munkáikat az európai művészet nagy mestereihez, felmérhetők lesznek a hasonlóságok és különbségek. A kiállításlátogatók mindkét helyszínen felismerik majd, hogy a magyar művek, miközben sajátos, felcserélhetetlen esztétikai minőségeket, egyéni életutakat képviselnek, szorosan beágyazódnak az európai művészet kontextusába.
A katalógus az egyes művek és művészpályák kapcsán háttérinformációkkal szolgál arról, hogyan kapcsolódtak be a magyarok az európai vérkeringésbe. Külön érdekessége a tárlatnak, hogy a nemzetközi hírnévre szert tett emigráns magyar művészek alkotásai, így Moholy-Nagy László, Czóbel Béla és Medgyes László grafikai munkái a stuttgarti múzeum anyagából kerülnek majd ki. A stuttgarti gyűjtemény további fontos csúcspontjait képviselik a német expresszionista művészcsoportok, a Der Blaue Reiter és a Die Brücke tagjainak grafikái és Oskar Schlemmer hagyatékának csodálatos rajzai.
A két intézmény igen régóta kiadványcsere partner, így kölcsönösen tájékoztatják egymást a fontos kiállításokról. Most közös rendezvényre ösztönzi őket – a munkatársak számára kölcsönösen érdekes tudományos együttműködés mellett – Baden-Württenberg és Magyarország kulturális-gazdasági kapcsolatainak erősödése, ami további folytatást nyer ebben a reprezentatív bemutatóban.
A katalógus 300 oldalas, magyar-német nyelvű, gazdagon illusztrált. Olvasója megismerkedhet a stuttgarti Staatsgalerie és a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének történetével, rövid áttekintést kap a korszak európai művészetéről és összefoglalót a modern magyar grafikáról. Az egyes korszakok szakértői bevezetik a kiállítás fejezeteibe és röviden ismertetik az egyes alkotásokat. A katalógus szerzői: Ulrike Gauss, Ulrich Pfarr, Bajkay Éva, Bakos Katalin, Gergely Mariann, Gonda Zsuzsa, Kopócsy Anna, Róka Enikő. A tanulmányokat és kommentárokat bőséges, időszerű bibliográfia egészíti ki. (MNG)