2010. november 5- én pénteken a Párizsi Magyar Intézetben (92, rue Bonaparte 75006 Paris) nyílik kiállítás a Faur Zsófi – Ráday Galéria kortárs fotóművészeinek munkáiból. A kiállítás apropóját a „Mois de la Photo”, azaz a Párizsban ekkor zajló fotóhónap adta. A tárlatot Guillaume Piens nyitja meg, aki a fotóhónap nagyszabású rendezvényének, az ezzel egy időben zajló Paris Photonak az igazgatója. Így a világvásár egyik kiemelt rendezvénye lesz a magyar intézetbeli kiállítás, ahol a kortárs fotográfiával foglalkozó nemzetközi szcéna közvetlenül is megismerkedhet a Ráday Galéria művészeivel. Rendkívül fontos lehetőség ez nemcsak a művészek és a galéria, hanem a kortárs magyar fotográfia számára is, amely Piens személyes kompetenciájából és a Párizsba érkező, kortárs fotó iránt érdeklődő több tízezer emberből egyaránt fakad (az előző évben több, mint 40 000 látogatót regisztráltak).
A Párizsi Magyar Intézetben a galéria olyan fotóművészei állítanak ki, mint:
– A már évek óta Berlinben élő, de már a világ számos pontján kiállító, egyedi művészi formanyelvet kialakító, a modern terek és tömegek különleges találkozására fókuszáló Magyar Ádám;
– az idei Viennafair-en sikeresen szereplő, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem, valamint Szatmári Gergely;
– illetve Molnár Ágnes Éva, akinek egyedüliként kerültek be munkái a Musée de l’Elysée által rendezett reGeneration2. – Tomorrow’s photographers Today ajánlásába, és az azt kísérő kiállításba.
Ennek nemzetközi rangját jelzi, hogy a svájci fotómúzeum kurátorai ötven fotográfust választanak ki a világ minden tájáról, ezzel ötéven irányt szabva a fotográfia trendjeinek. http://www.photography-now.com/events/T31311.html
A 2005-ben elindított és nemzetközi visszhangot kiváltó ajánló és kiállítás-sorozatban Molnár Ágnes Éva mellett eddig hazánkból mindössze Kudász Gábor Arion munkáit választották ki, akinek angol és magyar nyelven közreadott, reprezentatív albuma szintén a Faur Zsófi – Ráday Galéria és Kiadó gondozásában jelent meg a Mai Magyar Fotóművészet sorozatának részeként.)