Kovásznai György (1934–1983)
A művészeti szakközépiskola elvégzése után, ahol Keserü Ilonával és Major Jánossal ők voltak a szakmai kitűnőek, az a hír terjengett rólaa főiskola illetékesei körében, hogy úgy fest, mint Gauguin, és úgy rajzol, mint Dürer. A másodév végeztével (írtak vala 1954-et) át akar iratkozni a Színház- és Filmművészetire, de a katonai szolgálatot elkerülendő végül is valahol Komlón köt ki, osztozva a szocialista bányászsors megszépítetten is hősies küzdelmeiben. Bernáth Aurél ugyan személyesen hívja vissza a melengetőnek aligha nevezhető alma mater kebelére 1957-ben, valamilyen oknál fogva mégsem jelentkezik a végső osztályozó kiértékelésen. Kész festő, akinek meg kell élnie valamiből. 1958-ban rámosolyog a szerencse, elnyeri a Nyugatra ablakot nyitó Nagyvilág rovatvezetői posztját, s be is tölti azt másfél évtizeden át. 1961-ben veszi kezdetét, dramaturgként, filmes tevékenysége a Pannónia Filmstúdióban, ahol hamarosan a rajzfilmműterem egy egész (marginális) művésznemzedéket odavonzó-foglalkoztató vezéregyénisége lesz. Sorra készíti idehaza és külföldön ismertté vált, díjazott animációs rövidfilmjeit, ezekből egy tucatnyi filmes munkássága legjavát alkotja. Ezt a műfajt Kovásznai – s ez jelöli ki különleges helyét a festészet és a film határmezsgyéjén – vérbeli festőként, festőművészként művelte. Az amerikai filmipar szisztémájához igazodni kiváló stílust, technikát nem neki találták ki. 1980-ban farkasvölgyi házában nagyméretű képek festésébe fog. Munkatársai előtt gondosan titkolt tevékenysége közben tudja meg, hogy bizonytalan iramban közeledő végzet elé néz. Ezek a festmények azonban mégsem egy, az élettől búcsúzó művész rövid lélegzetű művei, hanem egy nagy formátumú magyar festő kivételes monumentumai. (Mezei Ottó) [Forrás: Ikon]