A két világháború közötti magyar mozdulatművészet nem csupán szabad tánc volt, hanem színpadi táncként szoros szálak fűzték a korszak képzőművészetéhez is. Életmódmozgalomként a filozófiával állt kapcsolatban, tornaként a magyar gyógytorna megalapozója volt. A magyar mozdulatművészet kezdete 1902-re tehető, ekkor lépett fel Európában először, Magyarországon, Isadora Duncan. Az első magyar mozdulatművészeti iskolák 1912-ben nyíltak, amikor Madzsar Alice Mensendieck asszonytól, Dienes Valéria pedig Bergsontól és Raymond Duncantól Párizsból hazatért. Mindketten szoros kapcsolatokat ápoltak a Nyolcak művészcsoporttal illetve a század első évtizedeinek haladó szellemiségű gondolkodóit, tudósait összefogó Galilei Körrel és Vasárnapi Körrel. Dienes Valéria a Gödöllői Művésztelepen is fellépett. Feltehetően a 10-es években Nizsinszkij amikor 1914 és 16 között utolsó koreográfiáján Magyarországon dolgozott szintén kapcsolatban állt Dienes Valériával. 1920 körül a Magyarországi mozdulatművészeti iskolák száma rohamosan megnőtt: ekkortájt a másik két nagy iskolateremtő, a Dalcroze-féle módszerből kiinduló Szentpál Olga és Kállai Lili is megnyitotta iskoláját. A húszas évek végére a magyar mozdulatművészet csúcspontjához érkezett: a szólóktól, a rövidebb lélegzetű, kevés szereplős művektől eltávolodva, Dienes Valéria eljutott a nagy kórusművekig, Palasovszky Ödön-Madzsar Alice is a dadaista mozgásszínháztól (Rendkívüli Színpad, Cikk-Cakk estek) a nagyszabású, lélektani darabok felé fordult. Előadó művészeti reformtörekvéseiknek, Palasovszky, amely megelőzte Artaud elméletét, a lényegretörő színház nevet adta. A mozdulatművészet környezetében kosztüm-díszlettervezőként vagy zeneszerzőként számos avantgárd művész megfordult. Szentpál Olga Jemnitz Sándorral, Jaschik Ámossal és Bortnyik Sándorral, Madzsar Alice-Palasovszky Ödön a világhírű zeneszerzővel Kozma Józseffel (Hulló falevelek) illetve Kövesházi Kalmár Elza szobrászművésszel (kosztümök) dolgozott együtt. A díszleteket egyebek mellett Bortnyik Sándor, Kassovitz Félix, a vetített díszletet Kádár Béla tervezte. Palasovszkyék Árny- és fényjátékokat, emberdíszletet is használtak darabjaiknál. A mozdulatművészeti előadásokat a korszak szinte összes jelentős fotóművésze megörökítette (Pécsi József, André Kertész, Ergy Landau, Angelo stb.) A kiállítás elsősorban fényképek segítségével mutatja be a magyar mozdulatművészet történetét 1950-ig, amikor is azt burzsoá műfajnak nyilvánították és betiltották.
