Szombathy Bálint telefotográfiai gyűjteményének kialakítása 1980-ban vette kezdetét. A nyolcvanas évek folyamán – az újvidéki Magyar Szó napilap grafikai szerkesztőjeként – többszáz olyan hírügynökségi fotót mentett ki a napi selejtből, amelyek eredeti rendeltetésüket tekintve használhatatlanok voltak, ám meg volt bennük az esztétikummal bíró nyelvnek az a minősége, amelynek révén be lehetett őket emelni a művészetbe. Szombathy a saját érzékenységén és értékrendszerén átértelmezett hibás hírügynökségi fotókat rendszerbe foglalta és már 1982-től kezdődően saját alkotásaiként állította ki, úgy fogva fel őket, mint Marcel Duchamp az objet trouvé-kat, avagy a talált tárgyakat.
„Szombathy igazi és egyedülálló festészet utáni művész. Éppen ezért, az olasz arte povera művészeihez hasonlóan, nomád művész, akit nem determinált egyetlen médium sem, hanem aki érdekei és konceptuális igényei szerint különféle médiumokkal él. Szombathy politikus művész, aki sohasem volt politizáló művész vagy a politika művésze, hanem olyan alkotó, aki a magasabb vagy alacsonyabb szintű helyi, nemzetközi vagy globális politikát eszközként használta saját művészi és életbeni konfliktusaihoz, nyomkereséseihez és reagálásaihoz. […]
Szombathy művészi gyakorlata még közel negyven évnyi tevékenykedés után is kihívásokkal teli és provokatív mind a művészet, mind a politika előttünk és velünk változó világára nézvést. Művészetének központi célkitűzése a változásokkal, a világ-gépezet ingadozásaival való szembesítés.”