„Megtisztelő számomra, hogy Müller Árpád kiállítását – itt, a Kempinski Galériában én nyithatom meg. S igazi örömöt is lelnék ebben a felkérésben, ha Ő is hallhatná (talán hallja?) – hogy mit zagyvál össze róla egy – művészethez, mesterségéhez csak parciálisan értő építész.
1998 decemberében, azaz immár 13-ik éve, a Csók Galériában rendezett tárlatán szólhattam Róla – Neki utoljára, s most, hogy elolvastam akkori írásomat, rádöbbentem arra, hogy ma sem tudnék okosabban (tőlem telhetően okosabbat) írni képeiről.
Sem Árpád képei, de talán én sem változtunk különösebben e tizenkét és fél év alatt, ám a világ jócskán megváltozott körülöttünk. Az azóta bekövetkezett – s immáron teljes erejével kiteljesedő információs robbanás, a totális motorizációval egyesített erejével megváltoztatta életünk ritmusát, munka – család és mozgásformáinkat, s a legkevésbé sem szakmai és etikai alapon konstruált etalonjait ráerőlteti mindenre, amit magának birtoklásul – kiszemel. Remélem, átmeneti ez a világ – s olyan átmeneti korba taszítattunk bele mindahányan, amelynek – talán nélkülünk – utánunk lesz egy tisztuló, megállapodó periódusa is.
Mi azonban – Szindbáddal együtt – önvigasztalásként – vallhatjuk: „azt mondják – átmeneti KOR, de én nem akartam ilyen korban élni…”
Manapság, ami érthető, befogadható, ami szép (Istenem, milyen elavult lett mára ez a fogalom, ez a létezés, ez a szó) – avittá, korszerűtlenné vált, – majdnem üldözendővé. A felismerhető festői akarat, a konstrukció evidenciája, a koncepció rajtakapható rendje a múltba száműzetett, s az ad hoc napi attrakciók, a felületes ágálások látszólagos győzelmének korát éljük. Ám én nem hiszem, hogy nem jön el, nem érik be, nem lappang agyunkban, lelkünkben az említett szépség, és az értelem forradalma a művészetben is, – vagy beszéljünk inkább a MINŐSÉG forradalmáról.
Meddig lehet vajon az ember mindenkori vágyával szemben szobrászkodni, festeni – vagy éppen épületeket tervezni, – meddig lehet egy társadalommal szemben érvényesíteni fundamentumok nélküli önmegvalósító akaratokat?
„…Rendkívüli indulatokat bezárni egy tisztességes működési elvbe, ez jelenti számomra az egész festészetet, és ez jelenti számomra az egész világot…” – mondta Árpád egy Rideg Gáborral folytatott beszélgetésben – még 1994-ben. S, bár a festők – alkotók szóbeli megnyilatkozásait, confessióit nem illik mindig szó szerint értelmezni – e mondatban mégis benne van egész művészete. Benne van képeinek szertelen, indulatos fegyelme, a komponálás törvényeinek határát súroló, de e törvényeken soha át nem lépő biztonsága, benne van hallatlanul tudatos játékszenvedélye, a mesterség és minőség alázatos tisztelete, a technika mindig kordában tartott – s ekként használt – bravúrja.
Saját szakmámra szoktam mondani, hogy az az építész, aki felnőtté válik – azaz nem őrzi meg gyermekkora kíváncsi szenvedélyét – azonnal hagyja abba működését. Nos, Árpád sohasem vált – szerencsére – felnőtté, s minden, látszólag tökéletesen befejezett képe mögött ott bujkál a továbblépés kíváncsi titka – ígérete. Saját világát örömmel szórta szét s rakta össze – darabjaiból – újabb és újabb egységekbe, – s mint a szenvedélye által űzött – hajtott felfedező – úgy járta be saját lelkét, saját indulatait, saját jövőjét.
Szerette a Világot, szerette az embert – s különös öröm vitte képről képre tovább – egy sohasem stiláris akaratú úton. Úgyszólván mágia volt, amit csinált – a mesterség, az alkotói izgalom, a szeretet, szépség mágiája – s e mágikus varázs birtokában volt képes fölé lebegni a KOR kötelező formai előírásainak.
Jó, hogy ez a kiállítás a Kempinskiben lel otthonra, egy olyan szállodában, amelynek művészetbarát híre közismert, s amely házat történetesen én terveztem. Árpád barátsága e lánccal régi keletű, s nagy öröm, hogy ez a barátság máig nem szakadt meg.
Szeressék ezt a kiállítást, s beszélgessenek el a képekkel, beszélgessenek újra Müller Árpáddal.”
Dr. Finta József
Elhangzott a kiállítás megnyitóján.
Müller Árpád festőművész kiállítása
„Megtisztelő számomra, hogy Müller Árpád kiállítását – itt, a Kempinski Galériában én nyithatom meg. S igazi örömöt is lelnék ebben a felkérésben, ha Ő is hallhatná (talán hallja?) – hogy mit zagyvál össze róla egy – művészethez, mesterségéhez csak parciálisan értő építész.1998 decemberében, azaz immár 13-ik éve, a Csók Galériában rendezett tárlatán szólhattam Róla –…