A Magyar Nemzeti Galériában 2009. október 1. és 2010. január 10. között kerül bemutatásra a München magyarul. Magyar művészek Münchenben 1850-1914 című kiállítás, amely a XIX. század második felének festészeti fejlődését egy mindeddig kevésbé vizsgált szempontból veszi górcső alá: a művészettörténeti kutatás számára közismert, hogy ebben az időszakban szinte minden magyar művésznövendék megfordult Münchenben, az Isar-parti metropoliszban, hogy a hazai képzés hiányát az ottani akadémián való tanulással pótolja, de hogy az akadémia és a nemzetközi művészeti centrumként ismertté vált város milyen hatásokat fejtett ki a művészekre, az mindeddig kevésbé képezte vizsgálat tárgyát. Kiállításunkban megkíséreljük bemutatni, hogy a XIX. század második felének művészeti fejlődésében melyek azok a mozzanatok, jellegzetességek, vitathatatlan vonások, amelyek a bajor nagyvároshoz kapcsolódnak, amelyeket a magyar festők/szobrászok ott vettek fel, és amelyek így közvetlen szerepet játszottak a nagybányai festészeti mozgalom, s így a modern magyar festészet kialakulásában.
A magyar művészek a XIX. század második felében több hullámban érkeztek Münchenbe. Az ötvenes évek végétől kezdve a történeti festészet alakította művészeink stílusát, a három legismertebb mester – Wágner Sándor, Liezenmayer Sándor és Benczúr Gyula – a müncheni akadémia professzoraiként is tevékenykedett, de itt említhetjük Székely Bertalant is. A hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek első feléig tart nagyjából az a korszak, amelyre a Párizsból érkező, mégis sajátosan müncheni realizmus nyomta rá bélyegét, s amelynek legismertebb képviselői többek között Baditz Ottó, Aggházy Gyula, de Munkácsy Mihály és Mednyánszky László is Münchenben kezdte pályafutását. A nyolcvanas években különösen sokan fordultak meg a bajor fővárosban, Hollósy Simon fellépésétől kezdve a körülötte csoportosuló fiatal magyarok a szintén Párizsból érkező finom naturalizmus szellemében alkottak. E körből alakult ki a kilencvenes évek közepére az a társaság, amely 1896-ban végül Nagybányára települt, hogy megteremtse a modern magyar művészetet. E dátum azonban nem jelentette azt, hogy többé magyarok ne utaztak volna Münchenbe: az első világháborúig folyamatos magyar jelenlét figyelhető meg mind az akadémián, mind az ebben az időben egyre jobban terjedő magángalériák kiállításain.
Az elmúlt két évtizedben a müncheni akadémia és művészeti centrum szerepének vizsgálata a közép-kelet-európai országok művészettörténeti kutatásaiban előtérbe került, s a környező országok (Lengyelország, Horvátország, Görögország stb.) sorra rendezik azonos témájú kiállításaikat, amelyekben a közös gyökerek feltárásával megpróbálják bemutatni nemzeti festészetüknek a XIX-XX. század fordulóján lejátszódó fordulatait, amelyek szinte kivétel nélkül Münchenhez, annak akadémiájához, illetve az ott felvett hatásokhoz köthetők. A téma aktualitását növeli, hogy 2008-ban a müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémia 200 éves évfordulóját ünnepelte, amelynek alkalmából rendkívül nagyszabású kiállítással, illetve hatalmas, többszempontú katalógussal tisztelegtek az intézmény előtt. A kiállításon a magyar művészek a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött kilenc művel képviseltették magukat, s ezzel az egyik legnagyobb nemzeti szekciót alkották.
Kiállításunkra több kulcsfontosságú mű érkezik Franciaország és Németország különböző múzeumaiból, illetve nagyobb anyagot mutatunk be a budapesti Szépművészeti Múzeum páratlanul gazdag XIX. századi német gyűjteményéből. E művek segítségével sikerülhet a korabeli magyar tendenciáknak az európai festészeti jelenségekhez való igazítása; az eddig már megismert legkiemelkedőbb művészek mellett pedig olyan kiváló mesterekkel is megismerkedhetünk, akik tevékenységének megértéséhez a müncheni kontextust nyújt nagyszerű lehetőséget.
A kiállítás grafikai egysége elsősorban az akadémiai oktatásba nyújt bepillantást, megismerkedhetünk a szigorú akadémiai elvárások apró mozzanataival, ugyanakkor az egyes művészek rajzi tudásáról is képet alkothatunk.
.jpg)
