Az eseményen nemcsak a kiállításokból nyújtanak ízelítőt, hanem az egyes tudományágak, múzeumi tárak is bemutatkoznak, bepillantást engednek munkájukba, eredményeikbe. Több mint húsz múzeumi sátor várja a legkülönfélébb meglepetésekkel, kézműves foglalkozásokkal, bemutatókkal a parkba látogatókat, az épület előtt felállított színpadon pedig különböző népszerű művészeti csoportok váltják egymást
Idén első ízben társintézményeink, a levéltárak, könyvtárak és a megyeszékhely más múzeumai is bemutatkoznak saját sátraikban, színesebbé téve rendezvényünket.
BEMUTATÓK A MÚZEUMPARKBAN
Savaria Múzeum
Régészeti Tár – Romkert
– feltárások bemutatása posztereken, leleteken keresztül
Történeti és Néprajzi Tár – Vasi Múzeumfalu, Pável Ágoston Múzeum, Szentgotthárd
– szőlő- és borkultúra – darálás, préselés, mustkóstolás
– csuhébaba készítése
Természettudományi Tár
– ősnövények, ősállatok – bemutató a tár gyűjteményi anyagából
Restaurátor Csoport
– római pénzmásolatok készítése (hűtőmágnes), rézponcolás
Informatikai Csoport
– Szombathely 1990 előtti múltjával kapcsolatos negatívok, fényképek vagy filmek digitalizálása és archiválása, amelyeket a látogatók, gyűjtők hozhatnak be a kiadott felhívás hatására. (A felhívást lásd alább!)
Könyvtár
– ősemberes lapozgató
– hópelyhek készítése papírból
– rejtvények
PR és Közművelődési Csoport
– kiadvány- és emléktárgy árusítás
– napóra készítése
Smidt Múzeum ¬
– a Smidt Múzeum kicsiben – ízelítő a műtárgygyűjteményből. Üvegkubus alatt üvegből készült műtárgyak.
– vásári kérdezz-felelek játék
– óriás puzzle
– Szombathelyi est – versek Dr. Smidt Lajostól
Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár
– linónyomat-készítés a sárvári várról
– iniciálé-festés
– múzeumpedagógiai feladatlapok
Helytörténeti Múzeum, Vasvár
– felpróbálható középkori fegyverek, sisakok, viseletek – fényképezkedés
Városi Múzeum, Kőszeg + Patikamúzeum, Kőszeg
– gyógynövény- és gyógytea bemutató
– „Sárkányűzés” – célbadobó próba
Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, Körmend
– „Hunyd le szemedet és láss!” – Tapintható műtárgyak
Vendégek:
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium
Vas Megyei Levéltár
Martinus Egyesület – Szent Márton Látogatóközpont
Történelmi Témapark
PROGRAMOK
Savaria Múzeum:
Az Ötzi, az 5300 éves jégbefagyott ember ruházata és tárgyai című kiállításban tárlatvezetés, bemutató foglalkozás kőkori eszközmásolatokkal. Vezeti: Eőry Béla kísérleti régész /11.00-12.00 és 14.00-15.00 óráig/
A Természettudományi Tár munkatársainak szakvezetése a Jégkorszak című kiállításban. /10.00-11.00; 15.00-16.00 és 17.00-18.00 óráig/
A Régészeti Tár munkatársainak szakvezetése a múzeum régészeti kiállításaiban /13.00-14.00 és 16.00-17.00 óráig/
14.00-16.30 óráig A Gyűjtemények gyűjteménye című pályázatra beérkezett filmek szemléje a római kőtárban
14.00 és 16.00 között a Múzeumbogár Klub tagjai ajándék tárlatvezetésekkel kedveskednek a belépőknek.
Múzeumpark:
„Pannon Mulatság a Múzsák kertjében” a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága közös rendezvénye
13.00 Pannon Mulatság néptáncbemutató I. rész – Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület, Püspökhatvani Népi Együttes
15.00 Bekecs Zenekar koncertje Majorosi Marianna népdalénekessel, zenekarvezető: Vavrinecz András
16.30 A Gyűjtemények gyűjteménye című pályázat eredményhirdetése
17.00 Pannon Mulatság néptáncbemutató II. rész – Bagi Muharay Elemér Népi Együttes, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
.
A rendezvény ideje alatt a Savarai Múzeum parkjába díjtalan a belépés, míg az intézményt a szokásos belépőjegy megváltásával lehet megtekinteni. Belépődíj: 700,- és 350,- Ft.
A látogatók között az AGORA Savaria Filmszínház felajánlásaként mozijegyeket sorsolunk ki, minden huszadik belépődíjat fizető látogató pedig az „Energy Fitness” jóvoltából finn szaunában lazíthatja el megfáradt izmait.
Eső esetén a szabadtérre tervezett Pannon Mulatság című néptáncprogramnak és az azt követő koncertnek a Kisfaludy S. u. 1. szám alatti volt Ifjúság Háza ad helyet.
A műsorváltoztatás jogát a rendezők fenntartják!