A kiállítás a Nagy István művészetére nehezedő mítoszok mögé nézve, a festő élete és a történelmi idő összefonódása mentén mutatja be az életművet. Ház. Boglya. Fa. Tájak, portrék, csendéletek. A legegyszerűbb motívumok és műfajok által szólal meg a művész és szólaltatja meg saját korát. A művekben érezhetőek Nagy István életének történései, így a megjelenített tájak válozatosságukkal a folytonos barangolás tanúi. A portrék révén követhetjük, miként mozgott szinte egyidejűleg egyazon város legkiválóbb értelmiségi köreiben és szegény külvárosaiban. Az egyre kínzóbb betegséggel társuló honvágy az élete utolsó éveiben festett emlékképekben nyilatkozik meg. A nagy történelmi események hatása, elsősorban az első világháború és a gazdasági világválság embert próbáló nyomása ugyancsak jól érzékelhető az időrendi sorrendben bemutatott művekben. Nagy István rengeteget dolgozott. A kiállítás elrendezése az életmű sűrűségét és dinamikáját tükrözi. Két biztos pont, a művész anyjának és kisfiának alakja között haladva, a szülőfalu kézzelfogható valósága és az életmű utolsó időszakában emlékezetből festett erdélyi tájak között teljesedik ki művészete olyan alkotásokban, amelyek elementáris erejükkel, „monumentális esendőségükkel” hatnak nézőikre.

Nagy István 150 – A Csíki Székely Múzeum kiállítása
2023. március 28. Nagy István születésének 150. évfordulója. Erre az alkalomra nyílt meg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum augusztus 30-ig látogatható kiállítása, mely a művész életútját követve, az általa művelt jellegzetes műfajokon, alkotói korszakain keresztül, magyarországi, romániai múzeumokból és magángyűjteményekből válogatott közel 200 alkotással átfogó képet nyújt erről a kivételes életműről.