André Kertész és Lőrinczy György neve jellemzően nem egy kontextusban szokott felmerülni a magyar fotográfia történetében. Bár ismerték egymást – erről egy közös New Yorkban készült fénykép az 1970-es évekből, és egy képeslap is tanúskodik – Kertész és Lőrinczy más-más generációhoz tartoztak. Munkásságuk az általuk képviselt irányzatok alapján sem kapcsolható össze: előbbit rendszerint a szubjektív, lírai dokumentarizmus fontos képviselőjeként tárgyalják, míg utóbbit általában a magyar absztrakt fotográfia kapcsán emlegetik. Milyen viszonyrendszerben állíthatóak ki mégis fényképeik egymás mellett, azon kívül, hogy egy városban készültek?
André Kertész 1894-ben született Budapesten, majd 1925-ben Párizsba költözött, első nagyobb kiállítása a párizsi Galerie Au Sacre du Printemps- ben került megrendezésre 1927-ben. Képeit és riportjait többek között olyan nemzetközi folyóiratok közölték, mint a Berliner Illustrierte Zeitung, a Vogue, vagy a L’Art vivant. 1935-re az Európában egyre növekvő antiszemitizmus nyomasztó közeget teremtett Kertész számára, így 1936-ban amerikai vízumért folyamodott és a Keystone Press Agency alkalmazottjaként New Yorkban kezdett dolgozni, majd fél év múlva szerződését felbontva szabadúszóként igyekezett érvényesülni. A sajtófotó ekkora azonban megváltozott, az „agresszív”, új stílus nem felelt meg Kertész líraiságának, kedvvesztettségét az is növelte, hogy a második világháború alatt a hatóságok ellenséges bevándorlónak tekintették, ezért nem fényképezhetett az utcán. 1952-ben feleségével, Elizabeth-tel a Fifth Avenue-ra költöztek. A Greenwich Village a párizsi kis utcákra és kávéházi életre emlékeztette, ez Kertész életébe új örömöt hozott, így újra személyesebb hangvételű fotográfiákat kezdett készíteni, 1964-ben önálló kiállítása is nyílt a New York-i Museum of Modern Artban John Szarkowski rendezésében. Kertész még Párizsban vásárolt egy Leica gépet, amely kis méreténél fogva lehetővé tette a kézből történő, gyors képkészítést. Ezen munkamódszere hatott többek között Henri Cartier-Bressonra, akit a lírai dokumentarizmus másik kiemelkedő alkotójaként tartanak számon, és aki később így nyilatkozott róla: „Bármit csináltunk is, azt előttünk Kertész már megcsinálta.”
A „snapshot” szellemében kezdett dolgozni Lőrinczy György is, aki felesége, Kati visszaemlékezése szerint eleinte „Cartier-Bresson-szerű képeket akart csinálni.” Lőrinczy 1935-ben született Budapesten, és 1958 körül kezdett a Vera Fotóba járni, ahol hozzájutott amerikai fotómagazinokhoz. Ezek hatását felesége így idézte fel: „Az amerikai fotókban szerette az egyenesen-szembenézek-veled-az élettel („straight forward”) realizmusát, az egyszerűnek tűnő, nyitott szemű megközelítést. Általában véve kevésbé találta esztétizálónak, mint az európai fotóművészetet.” 1968-ban barátaik, Edit de Ak és Peter Grass Amerikába hívták Lőrinczy-éket. Ahhoz, hogy útlevelet és valutát kapjanak, Lőrinczy György azt találta ki, hogy csinál egy fotóalbumot New Yorkról. A New York-i hangulatot ekkoriban többek között a hippik, a feketék polgárjogi küzdelmei, kábítószerek és diákmozgalmak határozták meg, a Lőrinczy-házaspárt ez a légkör teljesen „elkábította.” A várost járták éjjel-nappal, partikra, koncertekre mentek, művészekkel ismerkedtek meg. Ekkor még visszatértek Magyarországra, majd 1973-tól végleg New Yorkba költöztek.
André Kertész és Lőrinczy György New Yorkot bemutató fotóalbumai az egyaránt az 1970-es években jelentek meg, bennünk két különböző alkotói hozzáállás jelent meg. André Kertész 1976-ban megjelent Of New York című könyvébe a közel negyven év alatt elkészített fotográfiákból került be egy válogatás. A képeken kiemelt szerephez jutott az architektúra, a fény-árnyék viszonyok által képzett kontrasztok és ritmusok. Kertész attitűdjét egyfajta esztétizáló távolságtartás jellemezte, megfigyelőként volt jelen, nem folyt bele a körülötte végbemenő történésekbe. Ha képein meg is jelent ember, akkor az is távolabbról mutatva, az őt körülvevő környezet szövetébe illesztve. Kertész egyik lefényképezett alanya sem nézett a kamerába.
Lőrinczy György 1972-ben készítette el 1968-as fényképeiből New York, New York című albumát, amely a Magyar Helikon kiadásában jelent meg. Az album bevezetőjében így írt munkájáról: „Ez a könyv nem New Yorkról, a városról vagy New York államról szól. Azokat az embereket fényképeztem, akik között éltem 1968-ban, azokat a helyeket, amelyek valamiért érdekesek voltak az én számomra. A könyvben nincsenek képek nevezetes épületekről, gépesített amerikai háztartásokról, bankhivatalnokokról, milliomosokról, elárusítólányokról, fényről, árnyékról és egy sereg más dologról. (…) Közöttük: hippik, művészek, egyetemisták között laktam az East Village-ben. A szomszéd utcában volt Tom Wesselman műterme, néhány sarokkal odébb Andy Warhol Factoryja, a zöldséges éjszaka is nyitva tartott, és az utcákon tömjénszag volt. Jól éreztem magam közöttük.” Lőrinczy abban végül engedett– mivel a könyvet hivatalosan városalbumként tervezték kiadni –, hogy a végső válogatásba néhány konvencionálisabb képet is integrált, de emellett az albumban rendhagyó módon szerepeltek montázsok is. Az egyik képnél Peter Grass festményét kopírozta az égbe, a 32. oldalon pedig az épületek fölé helikoptert ragasztott. Kifutó képoldalakat, oldalpárokat, és zsírpapírra készült, színes és áttetsző nyomatokat használt fel a könyv elkészítésekor, néhány kép pedig szolarizálva került be a kötetbe. Ezek a megoldások olyan újításoknak számítottak, amelyek akkoriban jelentős hatást gyakoroltak a magyarországi fotós-közegre, az albumot máig fontos kiadványként tartják számon.
André Kertész és Lőrinczy György is Magyarországról indult, bár 41 év különbséggel. Kertész fényképei még inkább a fotográfia klasszikus korszakához, az európai modernizmushoz köthetőek. Számára fontos állomás volt a huszadik század eleji Párizs, baráti köréhez tartozott Picasso, Mondrian, Chagall, és Brassaï, a Montparnasse művésztársaságának fontos tagja lett. A városban közel 10 évet töltött, Európába még életének végén is visszavágyott. A francia fővárosban láthatta először internacionális közegben munkáit Lőrinczy György is, amikor 1967-ben négy műve képviselte Magyarországot a Párizsi Biennálén, azonban rá az európai fotográfia nem volt hatással, inkább a korabeli amerikai szemléletmód fogta meg, 1975- ben már Christo és Andy Warhol társaságában állított ki a Not Photography / Photography című kiállításon New Yorkban. Kertész letisztult, a képtérből minden zavaró elemet kiiktató komponálásmódjával ellentétben Lőrinczy képei nyersek, szemcsézettek voltak, progresszívabb szemléletet képviseltek. Életútjaik véletlen találkozási pontja az 1970-es évek New York-ja lett, és a két alkotó életműve közel egyszerre zárult le: Kertész 92 éves korában hunyt el 1985-ben, míg Lőrinczy 46 éves korában 1981-ben. Egymás mellé állított képeik, a néhány párhuzam mellett az eltérő előzményeket és körülményeket is figyelembe véve szemléletesen mutatják be, hogy közel azonos időben és közel egy helyen mégis hogyan jöhettek létre ennyire eltérő karakterű műalkotások.
