A művésztelep tematikus problémafelvetése ezen felül lehetőséget biztosít az újabb és újabb képzőművészeti ágak integrálására a magyar művésztelepi gyakorlatba. A 2009-es művésztelepre meghívott alkotók a képzőművészeti műfajok szélesebb skáláján dolgoznak a szobrászattól az installáció művészeten keresztül a különböző új-médiák használatáig. Ezzel Miskolcon is bemutatkozó alkalmat kínálva, és kivételes nyilvánosságot teremtve a különböző kortárs alkotói tendenciák felvonultatására. Hiszen a művésztelep célja az is, hogy ne csak a szűk szakmai közönség érdeklődését keltse fel, hanem művészeti produktumai és hozománya a nagyobb nyilvánosság számára is elérhető, könnyebben befogadható és izgalmas legyen.
Az „objekt”, mint kategória olyan művészek munkáit írhatja le, akik konceptuális és absztrakt módon viszonyulnak egyszerre létrehozott műtárgyaikhoz, valamint az installáció művészet különböző formáival kísérleteznek. Ennek nyomán a szobrászatot meg-megújító kísérleti plasztika és az utopikus modellezés is témája a művésztelepnek, mivel több művész is ezen tendenciák mentén kapcsolódhat össze ezen művésztelep alkalmával. Kokesch Ádám törékeny-apró szondákat és épület-maketteket imitáló plexi és műanyag tárgyai voltaképp az absztrakt, monokróm festészet talajáról rugaszkodnak el. Ám sajátosságuk az, hogy absztrakciós szintjük magukról a formák és funkciók jelentésének tárgyakhoz rendelhetőségéről szól. Vagyis a high-tech-et imitáló tárgyak olyan értelmezési halmazok, amiknek egy formai jelentés felszállópályájául szolgálnak. A művész nem is a festészetet absztrahálja a tárgyakon keresztül, hanem magukat a tárgyak mibenlétét kutatja funkciónélküli művészeti objektek létrehozásával. Esterházy Marcell bár videóiról és az utóbbi időben leginkább fotósorozatairól ismert művész, aki mindig fenntartotta művészi módszereinek a multi-mediális alkotásmódot és többször bizonyította már azt is, hogy az installáció művészetben is otthonosan mozog. Korábbi kiállításain épített már a mobil szobrászattal rokonítható utópista város-maketteket, modelleket, amik Kokesch Ádám munkáival voltak talán csak rokoníthatók, bár az anyagukban kétségtelenül különböztek. Esterházy Marcell már számos projektjében bizonyította, hogy kreatívan vesz részt kollaboráción alapuló tárgyak létrehozásában is.
Halász Péter fényérzékeny képgépei is az „objekt” kategóriájával írhatók le a legkönnyebben. A különböző motoros, szenzoros és barkács-robottechnológiákat felhasználó néhol a táblaképekre, néhol pedig a szobrokra emlékeztető formák a klasszikus művészeti reprezentációról szólnak a művészetben felhasználható csúcstechnológiák kiaknázásával. Halász Péter tromple l’oeil motívumokat kutató műveiben sajátos szerepe van a fénynek és az azt visszaverő tükörreflex felületeknek, amik különböző alagutakat nyitnak a objektek belső rétegeibe. Halász Péter művészeti gondolkodásmódja és eljárásai olyan szinte laboratóriumi konceptuális képérzékenységről tanúskodnak, ami magyar viszonylatok között szinte egyedülálló minőségűvé teszik a művész valóságos képgépeit.
Karácsonyi László is bár aktív „hypo”-realista festőként és médiaművészként is, a furcsa tárgyak létrehozására is specializált művész. Már a diplomamunkája is különleges kísérlet volt, ami egybe foglalta egy saját maga által készített lovagi páncélt és az azt röntgenező fotogramm képét is. Készített trófeákat is kihalt állatfajokból, viszont nagyon jelentős hatással bírtak festőrobotjai, amik állandó, vagy lendületbe hozható gépezeteik folytán folyamatos festészeti mozgásra voltak képesek a tárgyak létrehozása mellett. A garázs-barkács low-tech műfajából csodálatos komplexitású gépeket hozott létre, amik már megjelenésük folytán is még a funkciójukat is leszámítva különleges plaszticitással bírtak és sajátos szoborként lehetett értelmezni azokat.
Tarr Hajnalka az egyik legújabb szín a magyar képzőművészet palettáján, a rajz és a grafika műfajában is rendkívül aktív művésznő több nagyméretű konceptuális ám mégis tárgyszerű installációval bizonyította, hogy a konceptuális objekt-műfaj sem idegen tőle. Mobil nyája, ami több száz gipszből kiöntött kisméretű birkaszoborból áll már több magángyűjtemény részét képzi és számos reprezentatív és kísérleti helyszínen állították már ki egyaránt. Ez a mű a majdnem végtelen számmal a felcserélhetőséggel és az installáció mobilitásával hámoz ki önmagából újabb és újabb jelentésrétegeket, az abszurd mennyiségű objektek különböző tereken való helyspecifikus megjelenésével. Tarr Hajnalka legújabb hatalmas méretű gémkapocsfüggöny/fal installációját pedig immár állandó helyszínén a Magyar Nemzeti Galériában avatták fel 2009-ben miután már egy kitérőt tett transzaprenciával kísérletező a mű a Műcsarnokban.
Szász György szobrászként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de a klasszikus anyagokon kívül munkáiban előszeretettel használ új innovatív anyagokat és módszereket. A fotói dokumentatív regiszterével is megtámogatott objektjeiben gyakran épít a ready-made-k vívmányaira és a szövegszerűség is fontos tényező műveiben, elég ha csak a néhány éve a Dorottya Galériában rendezett önálló kiállítására gondolunk, vagy a Műcsarnok Na mi van? kiállításán bemutatott létrafokokból kiíródó textuális installációjára. A művésztelepre meghívott Szurcsik János évek óta Bécsben él, akinek klasszikus szobrai pedig olyan különösek és absztraktak, hogy egy másik irányból értelmezhetők objektként, mint a fenti fiatalabb művészekéi. Az objektszerűség megragadására tett különböző irányokból történő nekirugaszkodások teszik majd különösen érdekessé a 2009-es Miskolci Művésztelepet.
A résztvevő művészek: Esterházy Marcell, Halász Péter, Karácsonyi László, Kokesch Ádám, Szász György, Szurcsik János, Tarr Hajnalka
Művészettörténész: Fenyvesi Áron
Kurátor: Szabics Ágnes
