Nemes Csabát egyebek mellett olyan témák foglalkoztatják, mint az emlékezetpolitika, a menekültválság, a cigánysággal szemben megnyilvánuló rasszizmus. Tájakat, házakat, nyilvános tereket ábrázoló festményei gyakran a 60-as – 70-es években készült fotókon alapulnak s ezekre építve mutatják fel a változások generációkon átnyúló ívét. Zékány Dia zsúfolt, kaotikus enteriőröket fest; emocionális töltetű, családi történetéből táplálkozó művei a kispolgári családok szociokulturális hagyományaiba engednek bepillantást. A tárlat címe egyrészt a két művész kétféle megközelítésmódjára utal, másrészt arra, hogy kívülről most a németországi kiállításlátogatók is betekinthetnek abba, amit a művészek belülről ábrázolnak. S amit tapasztalnak, az számukra sem lesz idegen, hiszen a két művész témái európai témák, és egy olyan valóságot tükröznek, amivel az embereknek Németországban is – a Ruhr-vidéken minden bizonnyal az átlagosnál is intenzívebben – szembe kell nézniük, így a fogyasztói társadalom ellentmondásaival, az ipari övezetek felszámolása által okozott egzisztenciális gondokkal, a munkanélküliséggel, a populista tendenciák és a szélsőjobb erősödésével, az idegengyűlölettel.

Outside/Inside – Nemes Csaba és Zékány Dia a hageni Emil Schumacher Múzeumban
Az észak-rajna-vesztfáliai város nemzetközi rangú múzeuma a két magyar képzőművész kiállítását úgy mutatja be, mint ami a kortárs művészet eszközeivel érzékelteti a legutóbbi idők magyarországi fejleményeit.