A kiállításon szereplő hallgatói tervek Ózdra és környékére készültek az utóbbi egy évtizedben. a tervek heterogenitásuk ellenére összefűződnek azáltal, hogy a város és a térség unikális ipari épített örökségére alapozott jövőképeket vázolnak fel, a városi léptékű beavatkozástól kezdve a kisebb lélegzetvételű közösségi házakig bezárólag.
A jövőképek egy része azonban már szó szerint „füstbe ment terv”, mivel a megőrzendő épületállomány részletei az évek során már megsemmisültek. Talán a legtátongóbb hiány a várostestben a monumentális, kilenc elemből álló acélműi gyárkéménysor helyén mutatkozik, melyet éppen most 10 éve bontottak le – ezzel megszüntetve a város identitásértékű szimbólumát is.
A papíron megmaradt művek azonban felkiáltójelként állnak továbbra is: mentsük, ami még menthető! a diploma- és féléves tervként, vagy akár építészeti tervpályázatra készített műveknél már a problémafelvetések is tanulságosak: hogyan látja az elfogulatlan szem az adott területek, épületek sztereotipmentes, mégis javarészt komolyan vehető megújítási, hasznosítási lehetőségeit. A kiállításon bár Ózd környéki tervek szerepelnek, az épített örökséghez való viszonyulásuk remélhetőleg más ipari térség számára is tanulság lehet.
Az installáció koncepciójának alapja a kéménysorról való megemlékezés: a kémények 4 méter sugarú kerületét idézik meg a vászon és a padló ívei, 80 méteres magasságát pedig az egymásba vetített, hosszúkás kiállítóterek összege adja ki virtuálisan – legyen az most már bárhol, akár a világhálón, akár budapesten, vagy éppen Ózd on…