Az Antigoné híres „humanista” kardalából Hölderlin a „nincs az embernél csodálatosabb”-at úgy értelmezi fordításában, hogy „nincs az embernél rettenetesebb”. Az ember indulati/érzelmi hangulatainak, pszichológiai adottságainak, vagy akár pszichopatológiájának is az első leírásai ahhoz az antik görögséghez nyúlnak vissza, amely a Nyugat – sokat hivatkozott és napjainkra mély válságjelenségeket mutató – civilizációs örökségének szülője. A visszavonhatatlanul megbolydult emberközpontú világképé, (a ma fenyegetettségben lévő) életigenlő kultúráé, ideáit és hőseit az alakos szobrászatban megszemélyesítő művészeté. A görögökhöz kell visszamennünk ahhoz is, hogy az energiák belső háztartásában a kettős lelki művelődés, az Erósz és a Thümosz működéseit is felfedezzük. Az előbbi, „az erotika megmutatja nekünk a hiányzó »tárgyakhoz« vezető utakat, amelyek tulajdonában vagy közelében kiegészülve érezzük magunkat”, míg az utóbbi „azokat a pályákat tárja fel, amelyek mentén érvényesíthetjük azt, amink van, amikké válhatunk, amiként létezünk és lenni akarunk” (Peter Sloterdijk). Péli Barna legújabb szobortriászának ikertornyai ezekhez a fej fej mellett vetekedő ambíciókhoz, az egyéni törekvések érvényesítésének ügyesen maszkírozott gyakorlatához, a politikához, és a morálhoz is kapcsolódnak. A belső könnyen külsővé válik, ha az egyéni mimikát és a csoport fogalmának teljesüléséhez elegendő, legkevesebb számú résztvevő közti „szituációt” jól olvassuk.
Péli Barna (1972, Nagyvárad), szobrász. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte, 2009 és 2013 között a Dovin Galéria művésze, intézményi kiállítások meghívott résztvevője (Műcsarnok, MODEM), több nemzetközi vásáron szerepelt (Art Cologne, Art Paris 2012).
***
A kiállítás 2016. január 6-ig látogatható.
