A Körzőgyár legújabb kiállításán három fiatal, mégis jelentős „múlttal”, szakmai és tapasztalati háttérrel rendelkező festő mutatkozik be – először – egyszerre. Mindhárman egymásétól jól különválasztható, karakteres képeket készítenek, mégis közös bennük a tőlünk más, idegen kulturális hatások műveikbe építése. Ketten (Duliskovich és Szigeti) már egyénileg is bemutatkoztak az OCTOGONart Galériában (ahol jelenleg Szigeti Tamás tárlata látható), szellemi és baráti közösségük okán merült fel közös bemutatkozásuk igénye, melyhez harmadiknak a szintén jóbarát Alexander Tineit hívták meg.
A Körzőgyárban képeik mellett videókat és installációkat is bemutatnak, igazodva a hely kísérletezésre inspiráló jellegéhez. Műveik együttesen egységes összképet adnak, melyek különös, egyszerre más- és evilági hangulatot árasztanak, kemények, olykor brutálisak és lágyak, személyesek is. Groteszk látásmódjuk emiatt nem riasztó, hanem mindenki számára átélhető és elgondolkodtató – ez a világ, a környezet, melyben élünk, melynek része(se)i vagyunk, ahonnan elvágyódunk, amelyben mégis otthon vagyunk.