Pentelei Molnár János festészete három fő témakör mellé rendezhető: realista ábrázolásai mellett tájképeit és főként csendéleteit övezi elismerés, a legnagyobb szakmai figyelmet azonban vallási tárgyú festményei – így például a Pietá, a Harminc ezüstpénz és az Ego Eimi – váltották ki. „Az emberek nagyrésze kifelé a világnak él. Vannak azonban, akik befelé élnek. Engem ezek a bibliai témák megfognak, magukhoz kötnek, legbelsőbb érzéseimben foglalkoztatnak. Ilyenkor gyermekkoromat élem…“
Pentelei Molnár János (1878–1924) szerény körülmények között nevelkedett hét testvérével együtt. Az elemi iskola több évfolyamát ismételte, figyelmét leginkább a rajzolás kötötte le. 1895-ben az öt elemi elvégzése után a tengerészeti akadémiára jelentkezik, azonban nem beszél idegen nyelveket és hamarosan otthagyja az iskolát. A budapesti reáliskola és építő felső ipariskola elvégzése után a mezőhegyesi kataszteri hivatalban dolgozik. 1902-től rövid ideig újra Budapesten találjuk: „Hogy itt hogyan éltem, mily körülmények között, erről nem beszélek, mert életemnek legküzdelmesebb fejezete.“ Egy ideig ismét a kataszteri hivatalban dolgozik, majd megházasodik és módos feleségének köszönhetően végre a festészetnek szentelheti idejét. Münchenbe utazik és Hollósy Simonnál tanul öt hónapig. Ezután Budapesten, Dunapentelén és Orosházán él, műveit Bécsben és Berlinben is bemutatják, 1903-ban Párizsba megy, ahol a Julien Akadémián Jean Paul Laurens mesternél tanul. „Kihegyezett ceruzával kellett rajzolni állandóan, tehát épp ellenkezője volt Hollósy módszerének. Hollósy széles, összefoglaló látásra tanított, ezt igyekszem követni ma is. Amit tudok, neki köszönhetem.“ 1905-től Benczúr Gyula műhelyében dolgozik, számos bibliai jelenetet dolgoz fel. 1908-ban Hollandiába utazik, hogy Rembrandt festészetét tanulmányozza.
Pentelei 1904-ben állít ki először a Műcsarnokban, majd 1906-ban az ugyanitt bemutatott Pietá-ja nagy sikert arat. A művész ekkor 28 esztendős. A következő években a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című folyóirat szinte minden száma közli Pentelei egy-egy alkotását, s kora a reményteli nagy tehetségek között tartja számon. Erről tanúskodnak díjai és ösztöndíjai is, melyeket 1905-től kezdődően sorra ítélnek oda neki: Nemes Nándorné ösztöndíja (1905), Pavel ösztöndíj, állami ösztöndíj (1907), Wahrmann-díj, Andrássy-díj (1908), a Téli Tárlat díja (1908/09), Rudics-díj (1909/10), Kis állami aranyérem (1910/11), Nagy állami aranyérem (1915).
„Amerikából táviratilag rendelnek nála képeket alku és kikötés nélkül, kiállításai külföldön mindenütt a művészeti élet legnagyobb eseményei közé tartoznak és itthon is a tárlatok szenzációja.“ – írja róla a Művészet. A nemzetközi sikerekkel ellentétben Pentelei hazai fogadtatása a késői években megosztott: több ízben is „iparos festőnek“ csúfolják amiatt, hogy nincs művészeti végzettsége. Pentelei, aki több éven át a Benczúr társaság elnöke, a századforduló éveiben kirobbanó – a plein air és a monumentalitásra is törekvő naturalista festészet ellentétéből fakadó – vita kereszttüzében találja magát.
Pentelei Molnár János alkotásainak nagy részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, melyeket Dunaújvárosban több alkalommal is láthatott a közönség. A Kortárs Művészeti Intézetben megrendezett kiállítás a dunaújvárosi önkormányzat és az Intercisa Múzeum gyűjteményében található művekből válogat, s rendhagyó módon kortárs művészek alkotásait (Hajdu Kinga, Szilágyi Lenke, Puklus Péter) helyezi Pentelei Molnár János festményei mellé.
