2019. április 2 – 4.
DemoLab Projekt – Korhatár Csoport
„Csoportunk a Jövőből érkezett a Jelenbe. Találkozóinkon kiderült, hogy emlékképeink, élményeink nem azonosak. Arra jutottunk, talán több potenciális világból érkeztünk, és meggyőződésünk, hogy a földi jelenlétünk nem véletlen. Ahogy visszaemlékszünk a Jövő(k)re, látunk jobb világot, rosszabbat, amiket szeretnénk megmutatni, és aztán együtt felépíteni veletek ennek a jelennek a lehetséges, vágyott jövőjét, okulva a látottakból, hallottakból.”
Így invitálnak mindenkit háromnapos fesztiváljukra a műhely diákjai, akik több, mint egy éve dolgoznak, alkotnak, gondolkodnak együtt jövőről, jelenről, utópiáról, valóságról. Közös munkájuk kereteként egy fikciós játék körvonalait fogalmazták meg, amely azt feszegeti, hogy a képzelt jövőből érkező kutató milyen állapottal, helyzetekkel szembesül bolygónkon. A felfedezés médiuma a fotó, ezen keresztül szembesítik a diákok magukat és környezetüket a jelen kihívásaival és a jelenben gyökerező nem is olyan futurisztikus kihívásokkal.
A program a DemoLab projekt részeként valósul meg.
https://demolab.hu/bemutatkozas/
A DemoLab egy 2018. januárjában indult innovatív művészeti-pedagógiai kezdeményezés. A kétéves projektben 8 magyarországi középiskolában alakulnak diákok, tanárok és kortársművészek egyenrangú együttműködésén alapuló kreatív önszerveződő műhelyek (DemoLab-ok), melyek szabad teret adnak az önálló kutatásnak, az értelmes vitának és a közös kreatív alkotásnak. A diákok egy saját maguk által választott témát dolgoznak fel úgy, hogy közben megtapasztalhatják a demokratikus vitakultúra erejét és az önszerveződés felelősségét.
A háromnapos fesztivál keretében megvalósuló kiállítás, workshop és a zenei záróesemény a közös alkotófolyamat egyfajta összegzése is. A kiállításon a Korhatár műhely tagjainak egyéni és kollektív művei láthatóak. A második napon kollázsokat készíthetnek az érdeklődők a csoport tagjaival együtt. A harmadik estén a Szagos Hörigekkók és a Deus Ex Quartett játszik a Periferikus Amorf Rezonancia partin.
Az UTÓPIA fEST programja:
Nullpont / kiállításmegnyitó: 2019. április 2. 18h
Utópia kollázs / workshop: 2019. április 3. 17h
Periferikus Amorf Rezonancia / parti: 2019. április 4. 19h
Helyszín: Auróra közösségi tér, Budapest, 1084. Auróra u. 11.
Szervezők: Korhatár csoport / Demolab
https://demolab.hu/muhelyek/korhatar/
Deák Róza, Falusi Csenge, Juhász Csenge, Lehovicz Roland, Oláh Zsófi, Szandelszky Lili, Széchenyi
Beatrix, Szigeti Lili, Szlabey Emma
oktatók: Csoszó Gabriella, Törley Katalin
A program és az esemény támogatója az ENSZ Demokrácia Alapja (UNDEF)