Persányi Nándor 1984-ben Budapesten született. Tizenévesen a Street Art-tal kezdett , az ezredforduló óta csak festészettel foglalkozik. Tanult a Visual Art Művészeti akadémián, Kopek Rita rajziskolájáéban, festői pályáját útmutatásokkal segítette Nagy Gábor, Gaál József és ZUZU. 2008 óta szerepel tárlatokon, önálló kiállítással szerepelt 2008-ban Szentedén a Rodin Galériában, Százhalombattán a Városi Művelődési Központban, 2009-ben a Duna Palotában, illetve társas kiállításon a Kecskeméten a Megyei Művelődési Központban. 2011-ben a Fiatal Művészek Galériájában és csoportos kiállításon a Természet Tudományi Múzeumban.
Elsősorban festményeket, táblaképeket és murálokat készít. Szívesen foglalkozik épületek külső és belső falfelületeinek művészi dekorálásával .Megrendelésre készített kültéri munkái megtalálhatóak Budapest több pontján (Bartók B. úti sportpályák, Dózsa György út, Dürer kert)
Stílusa sokrétű, alkotásainak hangulata a 21. századi életérzést tükrözi és különösen a fiatalok körében népszerű.
Tóth Rudolf festő így ír magáról :
1987 augusztus 13-án születtem Budapesten.
A Képző- és Iparművészeti Szakközép Iskolában érettségiztem 2007-ben festő szakon, ahol tanáraim Bodócky István és Mayer Berta voltak.
Azóta több mesternél tanultam- Méhes Lóránt Zuzu, Baska József- így lehetőségem adódott igen széles spektrumban látni az alkotói folyamatokat, az organikus absztrakciótól a fotóreálig.
Jelen kiállítás is ezt a két „végletet” mutatja be. Míg az egyik oldalon, akvarell papírra zománcfesték csurgatásával egy dinamikus, de színvilága miatt inkább melankolikus hangulat jött létre- Kányádi Sándor versei által inspirálódva; addig a másik oldalon ott vannak a színtisztán technikai felkészültséget igénylő fotórealista munkák, melyek vászonra olajtechnikával készültek.
Eddig több csoportos kiállításon vettem részt az Újlipótvárosi Galériában, illetve 2007- ben a szentendrei Performansz Fesztiválon szerepeltem a fellépők között.