A kiállítás az utópia eszméjével foglalkozik, mint az építészet és a társadalom ideális formájának, a gyermekkori emlékeknek, a paradicsomi kertnek, a New Age-nek a keresése az ezoterikus megközelítések vagy összeesküvés-elméletek keverékeként.
Az utópia a jelen kritikája közötti feszültségben rejlik, amikor a múltra hivatkozva keressük a jövőbeli megoldásokat.
Az utópia eleve ambivalens, ellentmondást tartalmaz a tökéletességre való törekvés és a jelenlegi helyzet alternatívája között, ellentétben az emberi természet és az érzelmek valóságával.
Ahogy Zygmunt Bauman írja legújabb könyvében, a jelent megbélyegzi a retrotópia – a jövő iránti nosztalgia. „Öt évszázaddal azután, hogy Thomas More utópiát adott az emberiség millenniumi álmának a Paradicsomba való visszatérésről vagy a Paradicsom Földre hozásáról, egy kettős tagadás által létrehozott másik hegeli hármas most közeledik ciklusához. Miután az emberi boldogság kilátásai ellazultak, elszakadtak minden konkrét toposztól, privatizálták majd személyre szabták, most rajtuk a sor, hogy tagadják azt. A retrotópia most kezd kialakulni, elutasítása, majd megújulása: az elképzelések egy elveszett / ellopott / elhagyott, de nem halott múltba kerülnek, ahelyett, hogy egy még meg nem született és ezáltal nem létező jövőhöz kötnék.”