A Petrichor egy kozmikus eseményhez, a napfordulóhoz kapcsolódó séta mely során performatív gesztusok és rejtőzködő nyomok jelölik ki az alámerülés útját. Az alkotások a természeti környezetben fejtik ki hatásukat a kultúra és a természet, a technológia és a mágia, a homogenitás és a hibriditás dichotómijára reagálva – rákérdeznek ezen jellegek működésére egy, a kortárs képzőműveszettől idegen és a (mély) múltba visszarántó térben. A művek mitopoétikus és geospekulatív szempontól reflektálnak e sokrétű helyzetre, míg a szürkülettől kezdődő esemény (kvázi kiállításmegnyitó) alkalmával a kiállítók és a befogadók együtt vesznek részt e – rituálissá váló – művészeti szakralitás napkeltéig tartó idejében. Megóvva a természeti helyszínt, károkozás nélkül élik át aktív résztvevőként az év legrövidebb éjjelét: két világszint között egyensúlyozva.
A Project833 egy művészeti és közösségi kezdeményezés. Fókuszában tematikus alkotótelepek, workshopok és kiállítások állnak, amelyek fiatal kortárs művészek részvételével kerülnek megrendezésre. Működésünk a közös gondolkodás és az közösségi tudásátadás, tanulás köré szerveződik. A projektek fontos része a művészetközvetítés és az, hogy lehetőség teremtődjön a helyi közösségekkel az aktív párbeszédre.
Szervezők/Kurátorok: Cserna Endre, Jeneses Ádám, Kovács Gyula A.
Kiállító művészek: ALAGYA (Bolla Szilvia, Lődi Áron), Béres Bíborka, Borsos Lőrinc, Cserna Endre, Donka Gergely, eden_jeneses, Kovács Gyula A., Kristóf Marcell, Mostoha Marcell, Páll Tamás, Petrányi Luca, Tóth Márton Emil, Szabó Nóra, Sztanó Zsuzsanna, WOFT (Bús Martina, Kophelyi Dániel)
Helyszín: Palotai-sziget Ártéri Parkerdő