Szobrász, grafikus, építész, művészetfilozófus. Budapesten született, első művét, a fehér márvány Péter-fejet 1944-ben egy munkatáborban faragta. Ez az időszak volt az ő „képzőművészeti főiskolája” és „műszaki egyeteme”. Magyarországon Dallos Hanna volt a mestere. 1946-ban családjával Párizsban telepedett le. Hatalmas életművét jellemzi, hogy négy kontinensen több, mint száz köztéri szobra áll. Művészi kiteljesedésében jelentős szerepe volt a Japánban töltött nyaraknak. Sekigaharában, egy szabadtéri múzeumban található szobrainak legnagyobb gyűjteménye. Sapporóban -még életében- teret neveztek el róla, jelezvén magyar származását. Ezt egész életében mindenütt hangsúlyozta.
Miközben grafikák és szobrok sora került ki keze alól, jellegzetes, sarok nélküli gömbölyded formákkal lakóházakat, üdülőközpontot (Beg Mail), és karmelita templomot (Valencienne) tervezett. Sikereire jellemző, hogy hat építészeti alkotása közül négyet a francia nemzeti építőművészet kimagasló munkái között tartanak számon. Makettjüket a Georges Pompidou Központban őrzik. „Építészeti alkotásaim nem egyebek lakható szobroknál” – mondta, rajzairól pedig így vélekedett: „Fekete-fehér grafikám a szobraim árnyai. A színes metszetek pedig a szobrok álmai.”
1998-ban Budapesten az önéletrajzi írásait tartalmazó „Tiltott Istenek” c. kötet után kiadják magyar, francia és angol nyelvű életmű albumát. Budapesten és Párizsban bemutatják Bayer Ilona és Kálmán János „Kősárkány” c. 50 perces portréfilmjét. „A Henry Moore utáni szobrászat talán legjelentősebb alkotója” – ahogy Pierre Souchaud művészettörténész fogalmazott- 2001-ben, alkotói és szellemi ereje teljében halt meg Párizsban.
Szülőhazájában Pécsett, a Kőkertben több szobra áll, Budapesten a Francia Intézet előtt, illetve a Nagyvárad téren látható „Béke” c. alkotása. Több művét őrzi a budapesti Szépművészeti Múzeum, illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Halála előtt szobraiból egy jelentős kollekciót szándékozott szülőhazájának ajándékozni. A tárgyalásokat váratlan halála szakította meg.
Az életműalbum teljes képi anyaga megtekinthető a Pierre Székely-website-on: www.szuv.hu/pierreszekely
(Bayer Ilona)