Ez év tavaszán Fegyverneky Sándor az OLÉH elnöke vetette fel, hogy az N&n galéria rendezzen kiállítást a 2004. évi velencei építészeti biennále magyar pavilonjának kurátori megbízására kiírt pályázat nem nyertes pályaműveiből. Ötlete közel áll a galéria szellemiségéhez. Az elmúlt évben a galéria akkori kurátorai többek között pont a nyilvánosságot kérték számon a pályázat kiíróitól és döntéshozóitól. Az N&n galéria természetesen vállalkozoik a nem nyertes pályaművek bemutatására. A pályaművek a galéria újonnan kialakított, második kiállító helyiségében kerülnek bemutatásra.
A pályázatot benyújtók közül Bán András és Szegő György közölte, hogy továbbra is fenntartják, nem kívánják pályázatukat bemutatni. Pazár Béla jelezte, pályamunkájuk időhiány miatt nem volt kiérlelt, nem alkalmas a bemutatásra.
A kiállítható anyagok részletesebb vizsgálata és a szerzőkkel lezajlott személyes egyeztetések után alakult ki a három kiállítás koncepciója. 2004 09 29 – 2004 10 25 Sütő András Balázs: Budapest ébred; 2004 10 27 – 2004 11 08 Sz. Szilágyi Gábor: physical sensations; 2004 11 10 – 2004 11 30 Prosek Zoltán: tér – pavilon, Vargha Mihály: Négy pályázat / egy ház.
Az N&n galéria mindhárom kiállításán megtekinthető lesz az összes pályázó rendelkezésünkre álló anyaga, valamint a kilenc hét alatt folyamatosan megtekinthető lesz a galériában a www.biennale04.hu, a velencei magyar pavilon Széptől szépig /és vissza/ című kiállításának honlapja is, melynek kurátora Janesch Péter. (N N Galéria)
Prosek Zoltán: tér – pavilon, Vargha Mihály: Négy pályázat / egy ház
3 kiállítás 4 kurátor rendezvénysorozat keretében szerdán 18 órakor nyílik a kiállítás, amely a 2004. évi velencei biennálé magyar pavilonjának kurátori megbizatására kiírt pályázat két nem nyertes pályaművét mutatja be.