„Mi a lebegés?
A valós szükségleteken túl az élet minőségét a megélt érzelmek jelentik. Semmi sem képzelhető el előzmények nélkül, noha a tiszták számára a mindenség már magában bír az előzményeket megelőző tisztasággal, még ‘Sophia Pistis’ gnosztikus képzetével sem írható le teljesen az a LEBEGÉS, amelyet munkám során előszeretettel emlegetek, mint ‘meghaladó nyitott érzelem’, mégis a kitágult pupillák kíváncsiságával, a katárok eretnekségével szeretném meghatározni a világra való rácsodálkozás minőségét. Minden (együtt)működés titokzatos, és megjelenésében elliptikus kiképzésű, azaz rejtett. Az (el)rejtett folyamatokra fény deríthető, ha egy meghatározott időmetszetbe zárom az ‘infinitum regresszum’ nyugtalanító tűzkerekét, és erős azonossággal élem meg az adott időszakot. A párhuzamos jelentésrétegek összekapcsolódhatnak, és beindulhat az indukció, a lebegés.
A ‘puha készség’ mélyítheti a megélés univerzumát. Az egyik leggyakoribb ‘nyugtalanító pszichikus faktor’ elsődleges beágyazottságát megváltoztatva beindulhat az irányított asszociáció és szabad asszociáció felületén zajló tudati folyamat, amelynek következményeként a túlcsordulással oldódik a nyugtalanság. Az értelem számára megfoghatatlan amorf érzelem – képzetének kiképzését tekintve hasonlítható a kenningekhez, amelyek archaikus-szimbolikus megjelenései tudatosuló költészetnek – érzete puhábbá (douce habilité) és melankolikusabbá szelídül, így az elfogadás (az integráció) számára megközelíthetőbbé válik, és legszemélyesebb örökváltozóként jeleníti meg magát az érzelmet. Ekkor az’emberi sivatagban’ megjelenik ‘Stella Maris’ érzete, és értelmezhetővé válik, mint ‘Logos Spermatikoi’ forrása.”
