A mások utáni keresgélés, kutatás olyan ismert emberi tevékenység, mely napjainkban egyre rétegzettebb formában nyilvánul meg. Az internet kínálta lehetőségeknek, illetve különböző felügyeleti formáknak és eszközöknek köszönhetően az anonim “nyomozás” is más értelmet kapott. A virtuális térben új álarcokat ölthetünk, egy másik én bőrébe bújhatunk a fizikai világtól eltérő környezetben.
A kiállítás címe (Reading in absence / A hiány nyomában) arra a folyamatra utal, amikor a hiányzó jelekből olvasva próbáljuk meg összerakni a történetet, úgy ismerve meg a “nyomozás tárgyát”, hogy talán soha nem találkoztunk vele, nem tartózkodtunk egy időben, fizikailag ugyanabban térben. A megszerzett információk segítségével kialakított képet képzeletünk egészíti ki, a valós és az imaginárius határai összemosódnak.
Ez a jelenség egy olyan művészi problematikához kapcsolódik, mely az én-határok állandó változásával és keresésével foglalkozik, és amely egyfajta kutató, kereső – (re)searching attitűdöt képvisel.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület nemzetközi csoportos kiállítása olyan műveket mutat be, amelyekben a keresés, mint alkotói módszer jelenik meg. Tárgyuk a kereső alany és a keresett tárgy egymáshoz való viszonya, az én-határok folytonos változása, az egyén változó szerepei és azok társadalmi, szociológiai és pszichológiai összefüggései.
A kiállítás nem a felügyeleti eszközök és a társadalmi kontroll módozatainak kritikai bemutatásával foglalkozik, és nem a szexuális konnotációkkal terhelt „voyeurizmus” megnyilvánulásaira koncentrál, hanem az információ megszerzéséhez és feldolgozásához kapcsolódó kutatást, mint folyamatot és alkotómódszert előtérbe helyező megközelítéseket mutatja be.
A kiállításhoz magyar / angol nyelvű katalógus készül
Reading in Absence – A hiány nyomában
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület nemzetközi csoportos kiállítása.Résztvevő művészek: Ricarda Denzer (A), Andreas Fogarasi (A), Gróf Ferenc (HU), Keserue Zsolt (HU), Miha Knific (SLO), Kokesch Ádám (HU), László Gergely / Rákosi Péter (HU), Lendvai Ádám (HU), Marko Maetämm (EST), Ravasz András (HU), Szacsva y Pál (HU), Váradi Zsófia (HU)Kurátor: Lázár Eszter