Vajon lehet-e korszerű magyar művészetet teremteni a Trianon utáni Magyarországon? Van-e helye a progressziónak, az egyéni hangnak egy háborútól és forradalmaktól sújtott ország művészeti iskolájában? Néhányan úgy vélték, a jövő magyar művészetének alapja a megújulás.
A kiállítás az idén 140 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem múltjának egyik legizgalmasabb időszakát, a huszas éveket mutatja be. Reformokkal, forradalmakkal és belviszályokkal teli fejezet ez. Művészperek, botrányok és elbocsájtások sora jelezte, hogy az intézmény egy időre művészeti és ideológiai csatatérré vált.
Olyan mesterek munkálkodtak a korszerű művészképzés ügyén ekkor, mint Lyka Károly, Csók István, Vaszary János, Réti István, Rudnay Gyula és Glatz Oszkár.
A névsor önmagában is jelzi, hogy a tét nem pusztán egy iskolai reform volt, hanem a korszerű magyar művészet maga.
Több mint kétszáz olajfestmény, szobor és grafika tárja elénk a reformok ifjúságát; azt a nemzedéket, amely az ezt követő évtizedekben meghatározta a magyar művészet arculatát. Ámos Imre, Basilides Sándor, Hincz Gyula, Medveczky Jenő, Patkó Károly, Tóth Menyhért, Vajda Lajos, Vilt Tibor és még sokan mások ritkán vagy sosem látott ifjúkori munkái szerepelnek kiállításunkon.
Az egyetem saját muzeális gyűjteményének kevésbé ismert darabjai mellett 11 fővárosi és vidéki közgyűjtemény, valamint egy tucat magángyűjtemény ritkaságai kivételesen izgalmas metszetét nyújtják a huszas évek magyar művészetének.
