A holokauszt roma vonatkozású részleteit egészen az elmúlt időszakig a holokausztkutatások „lábjegyzeteként” tartották számon. A második világháború alatti roma népirtással foglalkozó kutatások a még mindig felfedezésre váró ismeretlen epizódok hiányában, a mai napig számos hiányzó láncszemet tartalmaznak ahhoz, hogy a világ megismerje a romák történelmének e tragikus fejezetét. A túlélők személyes traumáinak megismerése, az egyéni hangok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a náci üldöztetés szégyenfejezete a kollektív emlékezet részévé váljon.
A roma genocídium fájdalmas epizódjaival képzőművészeti kontextusban is nagyon ritkán találkozhatunk. Nagyon kevés olyan alkotót ismerünk, aki akár festészeti témaként, akár túlélőként vállalkozott volna arra, hogy a második világháború szenvedéstörténetének roma vonatkozású eseményeit vizuális eszközökkel dolgozza fel.
A német expresszionista képzőművész Otto Pankok és az Ausztriában élő holokauszt-túlélő Ceija Stojka hazai bemutatásával a koncentrációs táborokban elpusztult romák tragédiájára, a holokausztra, és a fájdalmak felidézésével a világban a mai napig sem szűnő népirtások áldozataira szeretnénk emlékezni. A két művész munkáit első ízben láthatja a magyar közönség 2012. novemberében Budapesten. A Francia Intézet kiállítótermében bemutatásra kerülő alkotások (festmények, grafikák, szobrok) számos európai múzeum és magángyűjtemény anyagából kerültek kiválasztásra.
Otto Pankok (1893-1966) a düsseldorfi, weimari és párizsi művészeti tanulmányait félbeszakítva, katonaként szolgált Franciaországban, majd az I. világháború után visszatért Düsseldorfba, ahol folytatta művészi pályafutását. 1930-as évekbeli franciaországi látogatásakor fokozott érdeklődéssel tanulmányozta a roma közösségeket és életmódjukat. Németországi hazatérését követően ez az élmény meghatározó tényezőjévé vált művészetének. Pankok a német expresszionizmus jelentős képviselőjeként kollégáival, Paul Klee-vel, Oskar Kokoschkaval, Otto Dix-szel, Hans Arppal együtt vált üldözötté Hitler hatalomra kerülésével. Roma portréit bemutatták az 1937-es Elfajzott Művészet (Entartete Kunst) című hírhedt náci propaganda-kiállításon, munkáinak jelentős részét a Harmadik Birodalomban megsemmisítették. A II. világháborút követően Pankok a Düsseldorfi Akadémia tanára lett, ahol műtermét többek között Günter Grass is lelkes tanítványként látogatta.
Pankok a szegénység és a kiszolgáltatottság megtestesítőiként tekintett a szintire. Alkotói korszakának legismertebb darabjai az 1930-as években készült roma embereket ábrázoló réz– és fametszet portréi, valamint az 1940-es évek második felének nagyméretű szénrajzai, melyeken a koncentrációs táborokat túlélő roma családok tragikus sorsa elevenedik meg. 1947-ben megjelent Cigányok című albumát a követező mondatokkal vezette be: „Ó barátaim, hová fújt benneteket a szél, hol lettetek eltaposva, milyen árkokba földeltek el fojtogatóitok, mint a sarat, ti védtelen gyermekek? Berángatták őket a haláltáborokba és a keleti mészárszékekre. Hallottuk sírni a gyermekeket, zokogni az anyákat a barna hóhér korbácsa alatt. Még mielőtt a zsinagógák lángra lobbantak, a cigánycsaládokat már a szögesdrót rácsai mögé zárták, hogy később a keleti haláltáborok zsidó sorsaiban osztozzanak” (ford. Kovács Éva, Kovács Éva: fekete testek, fehér testek in: Beszélő, 2009. jan. 14. évf. 1 sz.).
Mintha Pankok egyik szereplője elevenedne meg az osztrák roma holokauszt-túlélő Ceija Stojka (1933-) személyében, akinek színes festményeit gyermekkori tragédiáinak sorozata teszi felkavaróvá. Az íróként ismert művésznőnek elsőként jelent meg önéletírása a holokauszt roma eseményeire vonatkozóan (1988, 1992). Ceija Stojka kislányként, deportálták családjával együtt az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborba, ahonnan nővérével és az édesanyjával együtt előbb a ravensbrücki, majd a bergen-belseni koncentrációs táborba szállították. 1945-ben a felszabadulásnak köszönhetően menekültek meg a haláltáborból. Stojka édesapját a dachaui koncentrációs táborból Hartheimbe vitték, ahol megölték. Több mint negyven évvel deportálásuk után könyvet írt az emlékeiről, irodalmi munkásságának köszönhetően az egyik legismertebb roma írónő lett Ausztriában. (Lakatos Elza interjúja a művésznővel, in: http://www.sosinet.hu/2010/03/31/ott-nem-volt-mas-csak-halal/)
Ceija Stojka az 1990-es években érezte elérkezettnek az időt ahhoz, hogy a koncentrációs táborok emlékeit, ellopott gyerekkorának soha nem felejthető pillanatait festményeken örökítse meg: meztelenre vetkőztetett, csonttá és bőrré soványodott roma nőket, haldokló gyermekeket, fegyvereket cipelő szolgákat, szögesdrótos kerítéssel körbekerített táborokat, fájdalomtól eltorzult arcokat.
Az autodidakta festőnő akril festményeinek vastag, erőteljes ecsetkezelése, élénk színei, időnként foltokban elrendezett felületei sok tekintetben rokoníthatóak a német expresszionista festők által alkalmazott stílussal és technikával.
