Nagykőrösön született,
Budapesten érettségizett. Nővére, Remsey Gizella színésznő jóvoltából került be
a Szűz utcai műterem baráti körébe, Gulácsy Lajos, Erdei Viktor, Fülep Lajos
társaságába, ahol kedvet kapott a művészi tevékenységhez és autodidakta módon
képezte magát. Szociális témájú képeivel hívta fel magára a figyelmet. A Kéve
tagjaként sok külföldi kiállításra is eljutottak a művei. 1909-ben került a
gödöllői művésztelepre, ahol otthonra talált. A kolónia szellemisége művészi
szemléletére is hatást gyakorolt. Itt vette el feleségül 1912-ben Frey Vilma
rajztanárt, házasságukból négy gyerek született, akik szintén művészek lettek.
Rendkívül gazdag és termékeny
művészi pályát hagyott maga után, képzőművészként festett portrét (Felesége arcképe, Sisakos önarckép, Rózsaffy
Dezső arcképe, Mednyánszky László), freskót (A reformáció története a Lónyay utcai ref. gimnáziumban),
történelmi képet, készített rézkarcot, még szoborpályázatot is nyert,
iparművészként tervezett szőnyeget, gobelint, színes üvegablakot. Írói
munkássága is jelentős, írt verset (A
tűzrakó, A fénytorony), drámát, színdarabot (Az eszeveszettek, A boldogok szigete, György barát). 1924-ben
megalapította a Spirituális Művészek Szövetségét, amely Fáklya címmel irodalmi folyóiratot is kiadott. A 1930-as években
megváltozott festői stílusa, ún. sugaras képeket alkotott. A képein megjelenő
fénypászma az emberi lélek kisugárzása és misztikus fény egyszerre. Még 70 éves
korában is meg tudott újulni, 1957-58-ban hosszabb időt töltött Párizsban, ahol
önálló kiállításokon mutathatta be alkotásait. 1977-ben díszpolgári címmel
ismerte el sokoldalú munkásságát Gödöllő, ahol 24 éves korától egészen haláláig
élt. Élete, művészete összefonódott a várossal, amelynek az ő hírneve rangot
adott.
Legértőbb
kritikusa, Elek Artúr szerint Remsey Jenő egy monumentális erejű képzelettel
megáldott őstehetség, néha meglátszik képein a tanultság hiánya, felfedezhetünk
rajzi hibákat, de mindenen átsüt az elemi, erős tehetség, amely a robusztus,
monumentális témák ábrázolásában bontakozik ki a legjobban. Lángoló, szenvedélyesen
lelkesedni tudó és másokat is tűzbe hozó, sugárzó egyéniségének hatását
mutatja, hogy családjában több nemzedéken át folytatódott a művészi tevékenység
és számos más fiatalt is ő indított el a művészi pályán.