A kiállítást kedden 17 órakor Feledy Balázs művészetkritikus nyitja meg.
„Senki földjén”
Kiállításommal válaszokat keresek az alábbi kérdésekre, amiket magamnak tettem fel a közelmúltban vagy a külvilág fogalmazott meg egyre sürgetőbben:
-Igazolják-e zománcaim azt a döntésem, hogy grafikusként a zománc használatára adtam a fejem?
-Kommunikálhatók-e a grafika nyelvén megfogalmazott témák a zománc nyelvén is?
-Az európai és ázsiai műhelyeket, szimpóziumokat megjárva sikerült-e tapasztalataimat olyan módon beépítenem, hogy gazdagabb, de sajátos világot eredményezzen?
-Sikerült-e a magyar zománcművészet hagyományaira építkezve korszerűnek maradni?
A bemutatásra kerülő műveim a Budafoki Nemzetközi Zománcművészeti Worshopokon, a Frdylant nad Ostravici Nemzetközi Zománcművészeti Symposionokon (Cseh Köztársaság) és a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepeken készültek. Többségük több hazai és külföldi nemzetközi kiállításon szerepelt /Nagybánya, Morez, Párizs, Kiev, Szentpétervár, Tokyo/, és díjazott is akad köztük néhány.
Műveimben a gyermekként bennem formálódott természet-értelmezés átalakulását, annak folyamatát kommunikálom. A mai ember természetben való létének hiányáról, az ember és a természet kapcsolatának determináltságáról; a mezők, vizek, szelek utáni vágyódásról próbálok mesélni. Persze őrizve az örök törvényszerűségeket, országokon, kultúrákon keresztül megfigyelt formai, funkcionális és emociális azonosságokat, például a szénakazlak esetében.
Mindehhez persze a zománc csak eszköz. Ha kell vaslemezen, ha kell rézen, ha kell transzparens ragyogással, ha kell mattra csiszolva, hol ősi eljárással, hol pedig korszerű, ipari technikával, de mindenképp a kellő hőfokon átégetve!
A külvilág felé bizonyítani szeretném: a zománc önálló műfaj és van létjogosultsága, mint ahogy ez számos országban tapasztalható. Hogy iparművészeti avagy képzőművészeti műfaj-e – botcsinálta problémakör. Nálunk egyelőre a senki földje. Kizáródik az iparművészeti és a képzőművészeti országos kiállításokról egyaránt. Miközben ez egy olyan műfaj, amiben az alkotó ember talán legközelebb kerülhet magának a matériának számtalan új formában való megalkotásához. Az egyik legtalányosabb, legizgalmasabb és leggyönyörködtetőbb alkotói folyamat, amiben egyetlen társa marad: a tűz.
Szeretném a figyelmet a zománc műfajára irányítani, hiszen hatalmas köz- és magángyűjtemények jöttek létre a világban /Franciaország, Svájc, Oroszország, USA/ erre a műfajra specializálódva. Legfőbb kortárs kincseik gyakran Magyarországon készültek.
Hollósy Katalin
Az ember az időtlenséget, örökkévalóságot nem birtokolhatja. Csak végtelenül vágyakozik rá. Az alkotásban próbálok olyan érzeteket találni, melyek lehetőséget adnak legalább bizonyos értékek állandóságának megőrzésére, felmutatására. Ilyenek például az emberrel összefüggő és az embertől függetlenül létező igazságok, a képzelt emberi hatalom határán. Nem hiszek az öncélú művészetben, de a piacosodott produktum művészi értékében sem. A megváltozott világban még fokozottabban vágyakoznak az emberek a hiteles, személyes történetekre. Alkotó és alkotás egymástól nem elválasztható. Ha igen, életidegenné válik a mű, számomra hiteltelenné.
Hollósy Katalin
