A kiállítást csütörtökön 18 órakor Bächer Iván író nyitja meg. Kurátor: Páldi Lívia.
A 110 évvel ezelőtt született Kinszki Imre, a magyar fotográfia felfedezésre és elismerésre váró tehetsége. Míg a külföldi szakirodalom Brassaival, Kertésszel és Moholy-Naggyal párhuzamosan emlékezik meg róla és a holokauszt miatt torzón maradt életművére, itthon majdnem ismeretlen.
Az asszimilált zsidó értelmiségi családból származó Kinszki pályáját a numerus clausus kettétörte, sokoldalú tehetségét azonban a két világháború közötti amatőr fényképezés szervezőjeként és aktív közreműködőjeként sikerrel kamatoztatta.
Kezdetben gyermekeit, családját, környezetét, és szűkebb pátriárkáját, Zuglót fényképezte. Kinszki újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem abban az új szemléletű sajátos formanyelvben, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel a teljesen újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára.
Fotográfiáit valamint fotótechnikai és természetfotózással kapcsolatos cikkeit az 1930-as évek elejétől közli a szaksajtó, rendszeres munkatársa a Vasárnapi Újságnak, a Búvárnak, de időnként a National Geographicban és az American Photographyben is publikál. Alapító tagja a Modern Magyar Fényképezők Csoportjának és szervezője a pesti Vigadóban 1937-ben megrendezett, a fotográfia 100 éves történetét bemutató sikeres Daguerre kiállításnak.
A közel száz Kinszki fotográfia mellett a Zsidó Múzeumban kiállított anyag egy részét a Kinszki-hagyatékban megmaradt dokumentumok és családi fotók teszik ki, amelyek egy asszimilált középpolgári zsidó család közel száz évének érdekes lenyomatai.
A kiállítás alapvetően két téma köré építkezik: a zuglói lakás és a belvárosi munkahely között megtett út különböző évszakokban és napszakokban ellesett pillanatai, és ezek precíz, mintegy naplószerű rögzítése.
Kinszki Imre sorsa sajátos magyar zsidó sors. A látszólag idilli város- és zsánerfotók mögött a mindennapok egyre fenyegetőbb társadalmi és politikai valósága is megjelenik. Egy Sachsenhausen felé menetelő magyar munkaszolgálatos században látták utoljára 1945 januárjában.
Kinszki Imre sorsa sajátos magyar zsidó sors. A látszólag idilli város- és zsánerfotók mögött a mindennapok egyre fenyegetőbb társadalmi és politikai valósága is megjelenik. Egy Sachsenhausen felé menetelő magyar munkaszolgálatos században látták utoljára 1945 januárjában.
A kiállítás nem csak a fotográfust és a kényszerűen torzón maradt fotográfiai életművet mutatja be, hanem Kinszki életének és sorsának dokumentumain keresztül a szellemi munkában menedéket kereső és fokozatosan ellehetetlenülő értelmiségit is.
