Sinkó Istvánt művészeti szempontból néhány jelentős alapmotívum foglalkoztatta mindig is: a tér, a víz, a zene, az oszlop és a lépcső vizuális megjelentetése. A La Galerie Sofitelben most látható, nagyméretű acryl-vászon festményein, a képek terét és felületét egyaránt betölti a víz, olyannyira, hogy már-már kiszorítja a kép terét egészen a képek felületére. A képek témáját a festő 1997-98-ban tett leedsi (angliai útjának) élménye ihlette. A föld alatti csatornahálózat árkádos, boltíves terein zubogó, ellentmondást nem tűrően emelkedő, áradó víz felszíne kifordulni látszik és csaknem azonossá válik a kép síkjával. Ez talán a legfrissebb, Fekete víz címet viselő nagy vásznon válik egyértelmű, fölülnézeti ábrázolássá.
A víz halmazállapotából fakadóan térkitöltő adottságokkal rendelkezik, másrészt egyszerre transzparens (fényáteresztő) és tükröződő (fényvisszaverő) képességekkel is rendelkezik. Sinkó István nem csupán a vizet jelenteti meg a térrel (vagyis a levegővel) együtt, de a lépcső motívumán keresztül a földre is történik utalás, sőt, a víz tükrén és égő párna, oszlop vagy létra képében a lángoló tűz (vörös) is megtalálható a képek java részén. A fölfelé és kifelé irányuló lépcső, valamint a létra tereket, átvitt értelemben különböző dimenziókat kapcsol össze: Sinkó festményein vizet a levegővel, fentet a lenttel, kintet a benttel, teret a síkkal, földet az éggel, sötétséget a fénnyel, fizikai teret a metafizikaival.
