A kiállítást pénteken 18 órakor megnyitja: Gaál József festőművész, egyetemi docens.
A kiállítás Horváth Gábor (1974–2008) tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal festőművész rövid, de annál termékenyebb munkásságának eredményét vonultatja föl.
Horváth Gábor
(1974, Miskolc – 2008, Miskolc)
1998-ban az egri Eszterházy Károly Főiskola rajz és vizuális kommunikáció szakáról Földi Péter biztatására egy év után jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festő szakára, ahol 2003-ban Gaál József tanítványaként diplomázott.
1996 óta vett részt csoportos kiállításokon, a Miskolci Téli Tárlatok rendszeres kiállítója és díjazottja volt (1997, 1999, 2001, 2007). 2002-ben Miskolc Város Önkormányzatának Művészeti Ösztöndíját, 2004-ben Miskolc Város Alkotói ösztöndíját is megkapta. Ezek mellett tehetségét többek között jutalmazták még a tokaji Zempléni Nyári Tárlaton (1996) és az egri Országos Akvarell Biennálén (2000) is. Első önálló kiállítása 1999-ben a budapesti MissionArt Galériában, az utolsó pedig a miskolci Művészetek Házában volt 2008-ban. Halálkor még állt legújabb képeit bemutató kiállítása.
Munkái a hazai kiállítóhelyek mellett Bécs, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Berlin, Moszkva és Róma galériáiba is eljutottak. Hazai és nemzetközi művésztelepeken is dolgozott. Ezeken a művésztelepeken (vagy egyéb más művészeti rendezvényeken) a festés mellett több közös installációs és videó munkában is részt vett, főként a The Corporation művészcsoporttal.
Folyamatosan és intenzíven alkotó művész volt. Vászonra festett olajképei mellett papír alapú munkákat is készített, a hagyományos technikákkal párhuzamosan speciális hordozók (permanens papír, alumínium lemez) és anyagok (szilikon, pigment) párosításaival kísérletezett.