Az ajtó vagy ablak jelképe most is minduntalan felbukkan, például Balla Tibor vásznain nemcsak fény árad be, hanem forgószél is süvít át rajta, Szabó Árpád cifrán faragott székelykapujának ábrázolásához az olajfesték mellé aranyfüstöt is használ, mintha In memoriam című kompozíciója Jókaitól Erdély tovatűnt aranykorát vagy a móriczi Tündérkertet idézné, Turcza László sötét patinájú falapra pingálja mértanian dekoratív, tarkabarka Meseházát, mintha mézeskalácsból volna, végül Xantus Géza egész képciklust szentel ennek a témának, amelyeken a nyitott ajtó erős fény-árnyék kontrasztjában hangszereket tartó férfi- és nőalakok sejlenek fel halk líraisággal. Habár szorosan ide tartozik, külön említeném Gergely Zoltán bronz kisplasztikáit, amelyek közül a három részből álló Paradicsom kapuja oltárszárnyakként sarkig kitárható, – közepén két lebegő, drapériás figurával, amely feltehetőleg Dantét és Vergiliust ábrázolja –, míg a Purgatórium kapuja geometrikus-absztrakt, a matt és símára polírozott felületek látványos ellentéteinek játékával és a talapzatába vésett napórával. Keresztes Györgyi kunkorodó csigaformákkal oldja lendületes szín-síkjait és az azokat egymástól elválasztó fekete kontúrvonalakat. Botár László szintén farostra fest vegyes technikával és hasonlóképpen a magányról vagy a társas létről meditál, de nála mintha inkább a hideg-meleg tónusok expresszív feleselésére esne a hangsúly. Utoljára maradt Bara Barnabás, aki már-már mérnöki precizitással, símára gyalult nyers tölgyfalapokból konstruálja egymáshoz képest elforgatható, stilizált elemeit, amelyeknek szívesen ad olyan játékos címeket, mint a Csór-Csár-Csőr, Szól-Száll-Szár avagy a Mag-Mág illetve Nagy Ödön, aki natúr faformákból égeti és szögekkel is kiveri rusztikus plasztikáit, majd penésszöldes festékkel vagy fehér csorgatással tovább patinázza azok felületeit. Az erdélyi vándortárlat sokrétű kortársi üzenetet közvetít. (©Wagner István)
Stúdió 9 – Balla Tibor, Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Nagy Ödön, Keresztes Györgyi, Szabó Árpád, Tucza László, Xa
Az utóbbi időben az erdélyi mesterek gyakran fordultak szimbolikus jelleggel a kapu motívumához. Jelenthette ez a csukott állapotban a szülőház védelmező falait, a szülőföld megtartó erejét vagy akár a szorító korlátokat is, míg a kitárt szárnyak a világra nyitottság pozitívuma mellett sokszor a kényszerű elvándorlás tragédiáját sugallták.
