Két fotóművész Debrecenből: Süli István angoltanár, Varga Tamás gyermekpszichiáter. Először mutatják be közösen munkáikat augusztus 7. és 27. között a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában.
Új képeiket hozzák el a kiállításra. Süli István kifejezetten emberközpontú alkotásokat – a mai erdélyi táj és a tánc pillanatait rögzítő képeket. Varga Tamás Vidéki focipálya című vegyes technikájú fotósorozatának darabjait. Míg fotótársa képeivel szemben e műveken a tárgyak utalnak az emberre.
Akár két külön kiállításként is kezelhetné a befogadó a tárlatot, ha a közös tér párbeszédbe nem állítaná a műveket. A két amatőr fotóst ugyanis pályatörténeti mozzanat köti össze; mindkettőjüket elismerte a hazai fotós szakma tavaly azzal, hogy szervezetébe fogadta. Süli István a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Fotóművész Tagozatához tartozik 2007-től, a Magyar Fotóművészek Szövetségéhez Varga Tamás.