A Superluminal című kiállítás olyan kérdésfelvetéseknek enged teret, melyek nyitottak arra, hogy ellépjenek a csak egyfajta igazságot elfogadó értelmezésektől és az emberközpontú megközelítésektől egy olyan irányba, amely sok egyéb mellett magát a fényt mint fizikai jelenséget is képes másfajta megvilágításba helyezni.
A nemzetközi válogatásban szereplő közel negyven alkotó műveinek központi eleme a fény, azonban mind túl is lépnek annak a fizikában használatos definícióján, mely szerint a fény emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. A művek által felvetett különböző témák pedig – a szupernóváktól a fekete lyukakig, a mesterséges természettől a párhuzamos univerzumokig, a programozott neuronhálózatoktól a sugárzó üvegtárgyakig vagy a kristály szerkezetébe záródott sarki fénytől a retinán létrejövő fénykoreográfiáig – új lehetséges nézőpontokat keresnek a láthatóság tartományain belül vagy azokon is túl.
Az egykori Hold utcai piac totális fekete dobozzá alakított kiállítótereiben a közönség az immerzív vetített terek nemzetközi szinten legjelentősebb alkotócsoportjai közül olyan stúdiók munkáival találkozhat, mint a londoni Zünc Studio, a New York-i Nohlab, az olasz fuse* vagy a szintén olasz NONE Collective. Több látványos installációval szerepel a világ legjelentősebb kortárs múzeumainak állandó kiállítója, a New Yorkban élő, litván születésű Žilvinas Kempinas, és először lesz látható Budapesten a holland tudományos-művészeti színtér legsikeresebb fiatal tehetségének, Philip Vermeulennek egy brutális hatású kinetikus installációja. A nemzetközi kortárs múzeumok és kiállítóhelyek rendszeres meghívottjai közül mások mellett szerepel még a kiállításon a külföldön élő Csákány István és Csörgő Attila, a horvát Goran Petercol, az orosz származású Vadim Fishkin vagy a fiatal francia Justine Emard.
Borítókép: Philip Vermeulen: Whether Weather, 2020, részlet, fotó: Bíró Dávid/Light Art Museum Budapest