Legújabb kiállításán Szalay Péter a poligonális téri absztrakcióval folytatott kísérleteinek konzekvenciáit felvonultató, komplex installációt mutat be. Vizsgálódásának kiindulópontját sorozatgyártott kommersz kisplasztikai alkotások – festett porcelán-nippek – alkotják, amelyeket Szalay geometrikus absztrakt szobrokká alakít át. A transzformációt kétféle módon, manuális tevékenység közbeiktatása nélkül végzi el: kémiai eljárással a szobor felületére épít kristálystruktúrát, vagy a beszkennelt szobor poligonális hálóját digitálisan redukálja, és 3D-ben kinyomtatja. Mindkét folyamat eredményeként poligonális felületi struktúrájú szoborpárok jönnek létre, amelyekhez a róluk különféle (analóg fotó, digitális fotó, 3D renderelés) technikával készült fotókat társít és állít ki Szalay. A kétféle absztrakt formarendszer téri és síkbeli megjelenései révén nemcsak a szobrászati absztrakció kérdéseit, de a térbeli tárgyak síkbeli reprezentációjának a 3D technológia hatására létrejött változásait, valamint azoknak a vizuális percepcióra gyakorolt hatását is érinti.
Az acb Attachment terének lehatárolásával létrehozott installációban a szobrok és a róluk készült fotók zöld háttere a greenbox technológiára utal. A televíziózásban és filmkészítésben használt módszer révén a „zöld dobozban” fényképezett tárgyak és személyek saját fizikai terükből kiemelve egy bármilyen másik térbe helyezhetők a digitális montázstechnika segítségével. Szalay szobrai esetében, mivel meg vannak fosztva – ha csak virtuálisan is – fizikai terüktől, a hangsúly a szobrok mint önmagukban álló testek, és még inkább az őket határoló felületek térbeliségére helyeződik. A szobrok kétdimenziós leképezései ugyancsak a felületet, annak megjeleníthetőségét teszik vizsgálat tárgyává. A háromdimenziós objektum (és a tér) síkbeli reprezentációjának több nagy paradigmája létezett kultúrákhoz és történelmi korokhoz kötődően. Amióta a képernyő (mozi, TV, számítógép és mobiltelefon) a képi reprezentáció elsődleges eszköze, a technikai fejlődés révén megnyíló lehetőségek a térábrázolásra, és ezen keresztül a vizuális percepcióra is hatással vannak. A 3D-s filmkészítés vagy az augmented reality következményeit, mivel jelenleg is folyamatos fejlődésen mennek keresztül, még nem is tudjuk pontosan felmérni. A vizualitás körét érintő, alapvető változást hordozó helyzetekre a művészet szükségképpen reagál, beemel új témákat és médiumokat, megkérdőjelezi saját konvencióit (ma ugyanúgy, mint annak idején a fotográfia feltalálásakor). Szalay Péter kiállítása a szobrászat tradicionális médiumából kiindulva, a szobrászati absztrakciót érintő formai analízis felől közelíti meg a paradigmaváltást, módszerének tudományos alaposságát az objektjei témájából fakadó humoros távolságtartással ötvözve.
Szalay Péter (1981), bár szobrászként diplomázott, változatos médiumokkal dolgozik, mint az objekt, installáció, lightbox, performansz, video. Művei gyakran működő gépek, melyeket egyszerű anyagokból, és talált tárgyakból, vagy azok elemeiből hoz létre. Művészetében szerencsésen ötvözi a Kelet-európai konceptuális és neokonceptuális művészetből ismert barkács-esztétikát a technika legújabb vívmányaival.
Szalay alapvetően intellektuális munkáiban minden esetben kiemelt a tárgyi megvalósulás (működés, anyaghasználat) jelentésképző funkciója, mely fontos dimenzióját képzi az értelmezésüknek. Munkáinak tematikája az egyszerű fizikai jelenségek metafizikai tartalmaira való rácsodálkozástól a jelen társadalmi, kulturális és művészeti jelenségeire adott reflexiókig rendkívül sokrétű. Kritikus attitűdje a műveiben gyakran felbukkanó iróniában is tetten érhető, mely időnként nyelvi, máskor vizuális játékok, gegek formáját ölti.