„Ennek a személyes indíttatású vállakozásnak alapvetően két vetülete körvonalazódik: egy szociális és egy kulturális. A kiindulópont egy részletesen felépített fiktív esemény megrendezése, valódi vívókkal és hiteles szereplőkkel. A történet különböző városokban és tájakon játszódik. A helyszínek belső terek, lakások, épített parkok vagy az érintetlen természet. A fotózás helyszínei távol esnek a vívás sporttevékenységéből adódó megszokott sémáktól. Ily módon – leépítve a ‘sportvonatkozásokat’ – tág teret biztosítottam az akció és a karakaterek kibontására, megőrizve a vívósportból eredő koreográfiát és megjelenést, ezért a tevékenységek absztrakt jelenségként épültek be a valós jelenségek közé. Célom az emberi életformák és az abból adódó lehetőségek és képtelenségek bemutatása. Ezen az absztrakt koreográfián keresztül, valamint a különböző nemzeti sajátosságok és jellegzetességek figyelembevételével vizsgálhatom és elemezhetem a környezet az individum és a közösség reakcióit, feltárva az adott csoport szociális és kulturális állapotát. A projekt helyszínéül rangos és emblematikus vívó helyszíneket kerestem, mint Hamburg, Róma, Párizs, Havanna, Kairó, Barcelona és Tokió. A kiindulópont egy olyan vívóesemény volt, aminek magam is részese voltam. Ez az esemény Hamburgban egy polgári, belvárosi lakásban játszódott pár éve és elindított egy olyan úton, amelynek még ma sem értem a végére. A történet szereplői: két vívó és nézőik, akik egy baráti társaság tagjai, és azzal a céllal gyűltek össze, hogy szemtanúi legyenek a két vívó párbajának. Az ott látottak és átéltek különös hatással voltak, mind a résztvevőkre, mind a nézőkre. Nem a vívással való első találkozás az, ami olyan erős hatással volt rám, hiszen azt már korábban is ismertem, hanem azok a körülmények, amik ezzel az eseménnyel együtt jártak. A vívás, a vele járó izgalmak és a mozgás szépsége, különössége és az esemény furcsa atmoszférája együttesen okoztak katartikus élményt. A vívók mozgása a szűk térben, és a zárt közösség reakciói olyan légkört teremtettek, amelyben érthetővé és kitapintható vált számomra a feszültség. Láttam ennek hatását mindazokon, akik szintén részt vettek az eseményen, elhatároztam, hogy újra feldolgozom a korábban átélteket. Ha pedig újra megteremtem a korábbi szituációt, akkor megpróbálok átfogó képet alkotni a vívásról, a németekről, a közösségről, barátságról, életformákról. És ha mindez megvan, akkor megvizsgálom, hogy vajon miként működik mindez más kultúrákban, más közösségekben, más tájakon. Világossá vált, hogy a vívás elsősorban nem sport. A vívás végigkíséri az emberiség történetét. Kialakulása a lovagias párbajra és a párbaj szabályaira vezethető vissza. Egy meglehetősen zárt világ, amely nem tartozik azok közé a népszerűbb sportok közé, amik nagy közönséget és vele együtt sok pénzt, szponzort vonzanak. Mozgáskultúrája egyoldalú és körülhatárolt. Taktikus játék, amely néha dinamikusan támadó, néha taktikusan kivárásra építő. Alapállása féloldalas, kissé természetellenes, amely révén eltérő mértékben fejlődik az izomzat. Az edzések monotóniáját más mozdulatsorokkal, sportokkal helyettesíteni, kiváltani nem lehet. Teljesen individualista tevékenység, mely szenvedélyektől, indulatoktól fűtött. Sajnos mindezek, az arcra kiülő érzelmek, melyek a laikus, izgalomra vágyó nézőt esetleg csábítanák, teljesen láthatatlanok a maszk takarásában. A szabályok érvényesülése és a találatok többnyire követhetetlenek a gyorsaság miatt. Számomra lenyűgöző a döntések és döntési mechanizmusok dinamikája, a taktikus és ösztönös cselekvések keveredése hárításban és vágásban, és az ebből következő eredmények. Az indulatok palástolása és kifakadása, az ember átalakulása, átlényegülése. Mindezeken túl pedig a vívó, mint a fegyverrel felvértezett harcos szimbolikus megjelenése, valamint a párbaj gondolatisága és ennek lehetőségei a jelenben. Hordozója olyan fogalmaknak amelyeket ismerünk, de már nem tartunk relevánsnak.” Szatmári Gergely