Fábián László: Csíkok Szilárdi Bélától
A csíkfestés a geometrikus festészet egyik formája. Ez a mondat – valószínűleg – így igaz, azonban esetleges stráfokkal szabadabb formálású munkák is jöttek, jöhetnek létre. Másfelől a legkülönbözőbb ornamentikák operálnak csíkokkal; dekorativitásuk szembeszökő. Természetesen más a hatása a színes, más a fekete-fehér csíkoknak, nem beszélve kompozíciós, formai elhelyezkedésükről, ritmusukról stb.
Úgy tetszik, a csíkfestések mindegyikében – a karakterra való tekintet nélkül – megmutatkozik bizonyos tisztázási, rendezési szándék, amely a formák elemi egyszerűsítésével, a színek egyértékű valorizásával teremt világos helyzetet.
Amikor Szilárdi Béla legújabb színes képeit nézzük, óhatatlanul fölötlik bennünk ennek a festői munkásságnak az anamnézise, visszagondolunk az expresszív (gyakorta bizonyos fokig természetelvű) indulásig, aztán a szabadabb formálású lírai absztrakcióra, majd pedig az utóbbi sűrű gesztusokkal zsúfolt fölületekre, nos, akkor már-már szükségképpen fogalmazódik meg bennünk jelenlegi „csíkjait” látva, hogy megálljt parancsolt az eddigi entrópiának, szigorú szerkezetbe kényszeríti gesztusait. A szigorú szerkezetet nem pusztán a „csíkozás” jelenti, legalább ilyen lényeges, hogy a csík-nyalábok milyen formációval mekkora fölületet szerveznek meg a képsíkból. (Szeretném, ha észrevehető volna: nem véletlenül került ide a csík szó, mivel ezek a munkák a korábbi virtuális térbeliséget is eljelentéktelenítik.) Persze, tisztában vagyunk vele, hogy látásunk a színeknek kölcsönöz egy sajátos térbeliséget (meleg színeket közelebbre, hidegeket távolabbra látunk), Szilárdi új képein azonban mellékes a színeknek ez a hatása, fontosabbak a kontrasztok, a kiegészítések, illetőleg mindezek ritmusai, amelyekhez hozzájárul a csíkok szélességének megválasztása egy-egy képen belül, aminek nyomán sűrűsödés vagy ritkulás érzetét élhetjük át.
Szilárdi „új arca” – és talán rejlik valami önkéntelen szimbolika is ebben a kifejezésben – mondhatni „genetikailag kódolt”, ha a modern művészet történéseire gondolunk: legalább annyira, hogy az egyedfejlődésben a törzsfejlődés megismétlődik.
